Königmajer Károly: Mózes halála

Bércztetőnk, közel honához,

Népe táborában

Sorvad Mózes, elmerűlve

Néma bánatában.

Látnokfényben leng előtte

A jövendő titka,

S lelke mélyén fölviharzik

Nemzetének átka.

Búsan állanak körötte

Izrael vezéri,

Kikhez igy hangzának a nagy

Haldokló igéi.

„Két hatalmas kincset adtam,

És biztam reátok,

Lángszerelmem zálogául –

Vallás ez s hazátok.

Vallás égjen kebletekben,

Tiszta lángzatában,

Mint Ábelnek áldozatja

Őseink korában.

Mert kinek nagy Jehovához

Föl nem zeng imája,

Annak túl az ég ölében

Nem leszen hazája.

És e tartomány határa

Szent legyen tinektek,

Mellyet édes büszkeséggel

Honföldnek neveztek.

Halni kész, és védni bátor

E dicső hazáért

Légyen minden, a ki nem hord

Sziverében korcs vért. –

Átok rá, ki elfajulva

S telve léha gőggel,

Szent hitét megundokítja

Gyáva förtelemmel.

Átok rá, ki önhonában

Árulóvá lenne,

S a ki bármit nemzetének

Szégyenére tenne.” –

És a haldokló fölállott,

S nézett a hazára,

Mellyből őt Isten tilalma

Áronnal kizárta.

S látván a hont – megnyugodva

Visszadült helyére;

S egy fohászt az égbe küldvén –

Elnémult örökre.

Forrás: Őrangyal Pest, 1844.