Nemzetes Benitzky Péter szentelt vitéz: Hogy e világ javaiban semmi nints állandó

Szín festékkel mázolt,

S tündér ülőn koholt

Tsalárd világi hívság.

Mit vélsz aranyidról,

S drága gyémántidról?

Itéled e bóldogság?

Ím egynéhány szóval,

Tsak kitsíny munkával

Bizonyitom hogy hívság.

Az órák el-folynak,

Idők-is el-járnak,

Nem múlatnak úttyokban.

Hol hideg, s hol meleg,

Szép idő, s fergeteg,

Jőnek, s mennek egy nyomban

De kis vélekedés,

Serény elmélkedés,

Nem vehetni egy szóban,

Jó, s gonosz szerentse,

Mint forgó velentze

Emel, s taszít a porban.

Tsászárt-is kóldussá,

Tész Urat kapássá

Öltözteti botskorban,

Királyi Korona,

Ország bírodalma,

Száll ollykor nád hajlékban

Angyali nagy szépség;

Kit egy kis betegség

El-hervaszt, s porrá tészen.

Erő s nagy vastagság,

Vitézi bátorság,

El-hágy, és másé lészen.

öröm és boszszúság,

Vas s békó; szabadság,

Mindenkoron vár készen.

Nagy tölgy-fák ki dűlnek

Tornyok repedeznek,

Hóld, s napfénye-is el-vész.

Márvány kőben metszett

Irás kopik, s veszhet,

Kit faragott ember kéz.

Erős gyémánt törik,

Atzél, vas, réz vásik,

És fokára porrá lesz.

Szép köves arany-lántz,

Kit gyönyörködve látsz

Időktűl homályt vehet.

Drága friss öltözet,

Kit fok munka szerzett

Moly s penisz miatt veszhet

Vérrel gyűjtött fok kínts

Mellynek száma-is nints,

Tűz, s láng miatt szenvedhet.

Még a föld-is el-agg

Hibáz vetemény mag,

Egek-is fogyatkoznak,

Kőszikla hamúvá

A hamú még hová

Az idővel változnak.

A tenger-is dagad,

Viszont megint apad,

Nints határa az habnak.

Világot kerülő,

S ég alatt repülő

Sas mely hamar enyészik.

Szerelmessed ki vólt,

Vagy utált, vagy meg-hólt,

Rólad el-feletkezik,

A Pénteki öröm,

Vasárnapi üröm

Siralomra változik.

A nagy Pyrámisok.

És Labyrinthusok

Vóltak világ tsudái,

De hová lettek már

helyeit nézzed bár

Nem látszanak falai.

Idő el-vesztette,

S földig porrá tette:

Mostan tsak szó példái.

Jaj, s miként  végezzem,

Erre nem érkezem

Mert nyelvem meg-némitja,

Kedvem háborodik,

S lelkem szomorodik,

S elmémet-is tompíttja?

Hogy minden tsak el-vész,

Valamit a szem néz;

S életemet fogyattya,

Látom hogy változás,

Minden szempillantás,

Nem áll semmi egy nyomban,

A mit jelenteni,

Akarnak mondani

Keres’d-fel ríthmusimban.

Hogy nints állandóság,

Sokáig valóság:

Semmi-is e világon.

Forrás: Magyar Rithmusok, mellyeket irt nemzetes Beniczki Péter szentelt viéz. Első része, szép isteni ditséreteket, és penitentzia tartásra inditó énekeket foglal magában. Második, közönséges magyar példa beszédeket szép oktatással. Most újjobban és tisztábban kibotsáttatott. Posonyban, 1803.

Nemzetes Benitzky Péter szentelt vitéz: Bú, és bánat henyélő szívben ver fészket

Valahol el-mégyek,

S valamit szemlélek,

Minden vígad kedvére;

Szarvasok forrásra,

S bádgyadt madár ágra

Le-száll nyúgodni délre.

De én bús-szívemet,

Kis reménységemet,

Mikor hozom örömre?

Nem nagyobb a bánat,

Mint a bús gondolat,

Noha szűnik kevessé,

Bánat vídámulást

S társaságrúl szóllást

Veszen, s tehet nyertessé.

De a szívben száradt

Bús gond reám árradt,

És tészen kétségessé.

Igy elmém zavarja

S bú szívem faggattya

Esetemre figyelmez,

Tettető képzéssel,

S tsalfa mesterséggel

Engem üldöz, s környékez

Ha késem fokára,

S nem indúlok útra,

Félő, galyibát szerez.

Azért ím készülek

S utána eredek,

Oldalamon függ kardom.

Talám barátomhoz

Jutok, s pajtársomhoz,

Kihez régen vágyódom.

A hol vigasztalást,

S kedves nyúgvó szállást

Találok nyilván tudom.

Indúly azért lovam,

Látod el-szánt útam

Vagyon jelen előttem:

Nem lehet panaszod,

Meg jár te abrakod,

Hordoz’d bátran bús szívem.

Nints semmi mentséged,

Jó vas patko szeged.

Keres’d-fel régi kedvem;

A sötét étszaka,

Sok zápor harmattya,

Már nem újság előtted,

A tsoportos jegek,

És köves ösvények,

Ne ijeszszenek téged,

Sűrű tövis bokor,

Kit fogsz nyomni-sokszor,

Lesz örömedre néked.

Kő eső, tsattogás,

Menydörgés, s villámás,

Ne gátollya útadat.

Zúzmaráz, és hideg,

Jeges út, s fergeteg

Ne rettentse lábadat.

Köves erdős hegyen,

Sombokos mezőben

Jelül hagyjad nyomodat.

Nagy sáros berekben,

S homok tér völgyekben

Ha színtén lesz-is utad,

Irtoványos rétre,

S posványos helyekre,

Ha a szükség rá juttat.

Semminek itélljed,

S kedvemet ne szegjed,

Lészen hasznos jutalmad.

Ha oda érkezel,

Kit szívem gondol-el,

Lészen kedves szállásod,

Engemet fok bútól,

Emésztő gondoktól

Meg-mentesz, és lakásod

Lészen barátomnál,

Jó hív pajtársomnál,

Uraddal nyúgóvásod.

Hideg ösz kezdetin,

Dudvák berke szélin

Sok búval, s gondal valék.

Ollyan szándék ére,

Élmém-is rá tére,

Hogy útamra készülnék:

A hol vígasztalást,

S kedves nyúgvó szállást,

Fejemnek taláhatnék.

Forrás: Magyar Rithmusok, mellyeket irt nemzetes Beniczki Péter szentelt viéz. Első része, szép isteni ditséreteket, és penitentzia tartásra inditó énekeket foglal magában. Második, közönséges magyar példa beszédeket szép oktatással. Most újjobban és tisztábban kibotsáttatott. Posonyban, 1803.

Nemzetes Benitzky Péter szentelt vitéz: Hogy a szabadságnak méltósága mindeneknél kivánatos

Mi lehet kedvesebb,

S gyönyörűségessebb

Mint a kívánt szabadság?

Könnyen-Uralkodó,

Noha hivalkodó

Akaratos méltóság.

Maga kedvét járja,

Rabságot utállja,

Nem baráttya a birság.

Mert a Nap-fény alatt

Mindenféle állat,

Vágy, siet szabadságra.

Tengeren evezve,

S föld szinén kerengve

Repül e nyájasságra,

Ki ha azt nyerheti,

Magával hiteti,

Hogy jutott bóldogságra.

Mert a kötelesség,

Nem leg-kisebb inség,

Ki van más birtokában,

Sokálom szakasztást,

Tőrödést s udvarlást,

Törve nyög a magában.

A ki más asztalán,

S nem maga tányérán,

Akar enni a ontzban.

Nem mondom Királyság

De egy kis Uragás,

Ki lakhatik házánál.

Bár füstös légyen-is

És sással fedett-is

Jobb más palotájánál.

Nyugszik hol akarja;

Sétál hol kivánnya,

Nem űl más ajtajánál,

A mikor akarod,

Teríted asztalod

Nem vársz abbúl fenkitűl.

Ha vagyon mit enned,

Nem panaszos étked:

Nem hajtnak ki asztaltúl.

Nem üznek dologra,

S nem jőn ablakodra

Birság petsét Birótúl.

Noha kalmár ebe

Mint nyárba és télbe

Rágodik zsíros kontzon.

Borsos étket eszik,

Sátor alatt nyúgszik,

S nyújtózik a lasnakon.

De még is néz mordon,

Hogy nem jár szabadon,

És hogy van kötve lántzon

A Farkas az Erdőt

Járja, s üvölt időt

Fárad fokat éhezve.

Túr a koplalással,

Tsak hogy a vas lántztzal,

Ne legyen nyakon kötve,

Szabadságnak örül,

Páltza ütést kerül,

Fél ne legyen rekesztve.

Sebes Rárót foghatsz

Ölyvöt meg-taníthatsz

Fürjet,s foglyot hogy fogjón,

Nagy sok koplalással,

S álom szakasztással

Szoktatod meg-maradgyon

Még-is sokszor el-hágy,

És szabadságra vágy,

Nézi mint el-szaladgyon.

Majmot múlatságért,

S medvét nevetségért

Jól tartnak bé-rekesztve,

Nyakán gallér villog,

S hátán palást forog,

Néki sokat kedvezve.

De a mint kelletlen,

Étele ízetlen,

Jár szabadsággal kedve.

Kalitkában madár

Lakjék kedvére bár,

Zöld árnyékkal bé-fedve,

Hol nem éri esső,

Tsak hogy gyenge veszsző

Tartóztattya rekesztve,

Még-is óhajt azon,

Hogy nintsen szabadon

Búsúl ártatlan szíve;

Hogy ha szabadságban,

Nem laktál sorsában,

Ezt nem tudod fontolni.

Melly drága kints légyen

S mennyi sokat érjen,

Ahoz nem tudsz szóllani.

Én-is ármálissát,

S arannyal irtt jussát,

Nem érkezem fejteni.

Forrás: Magyar Rithmusok, mellyeket irt nemzetes Beniczki Péter szentelt viéz. Első része, szép isteni ditséreteket, és penitentzia tartásra inditó énekeket foglal magában. Második, közönséges magyar példa beszédeket szép oktatással. Most újjobban és tisztábban kibotsáttatott. Posonyban, 1803.

Nemzetes Benitzky Péter szentelt vitéz: A kivánatos Kikeletnek gyönyörűségérűl

Víg Tavasz fel-derűlt,

Virágokkal frissült,

S új pompával zöldellik.

Örűl immár Flóra,

Jutott kívánt jóra:

Láttya fü, s fa bimbózik.

Kedvet a Musáknál

Talált, s Apollónál,

Koszorúkat küld nékik.

Ujjúl a forrás kút,

S föld gyomrábúl ki fút,

Szép völgyekre siet, s tér,

Minden féle állat,

Nagy és kitsíny falat,

Örűl hogy már Tavaszt ér,

Nem szenved rothadást,

Mert reménl újjúlást

Minden éltető-gyökér.

A szép hajnal ragyog,

Gyöngyös harmat villog,

Bús szíveknek hoz kedvet.

Minden féle madár,

Kit dér hideg, el-zár

Vigan kezd új éneket.

Jó hírrel jön fetske,

Ujjúl agyag fészke:

Tsátsog az házok felett,

Ég felé Patsirta

Repűl hogy szózattya

Meszszire el-terjedgyen.

Fülemile ágon

Függ, tsak kitsíny szálon,

Álom reá ne érjen.

Addig szóll, s énekel,

Még a tajték vérrel

Kitsíny száján eredgyen.

Tzinege madárka

Kit rekeszt, kalitka

Dívó-béllel meg-csalhad.

Tavaszi vad Ketske,

Együgyü őzetske,

Kit tör, s háló meg-foghat.

Jutott kikeletre,

Nemkerül most kézre,

Bátran nyomot mutathat,

Rigót-is a törre,

Nem tsalhatsz most lépre,

Fogoly bokort nem lakja,

A fürj tsattog nagyon

Nem fél semmit azon,

Hogy a karvaly el-fogja,

Héjja-is süvölti,

Vetett tőrt kerüli,

Tyuk-fiakat tsapkodgya:

Gólya-is gázollya,

Motsárokat járja,

Kígyót, s békát foghasson

Fészket rak keményen,

Nem fél süt rá mennyen,

Korog, s kotyok hangoson.

Róka lappang, s forog,

S kertek alatt kullog,

Lúd fiakra üthessen.

Szomjú szarvas kútra,

S bádgyadt madár ágra

Szál, s nyúgosznak tsendesen.

Minden bokor szállást,

A zöld árnyék nyúgvást

Enged nékik kedvessen.

Tsak nékem szegénynek

Árva bús fejemnek

Foly dolgom keservessen.

mit óhajtson lelkem,

S mit példáz értelmem,

Figyelmezz Verseimre,

Sok testi fájdalom,

És bús aggodalom

Szállott mostan szívemre.

Tégy választott Echo,

Kösziklák közt lakó,

Felelly mostan mesémre.

Forrás: Magyar Rithmusok, mellyeket irt nemzetes Beniczki Péter szentelt viéz. Első része, szép isteni ditséreteket, és penitentzia tartásra inditó énekeket foglal magában. Második, közönséges magyar példa beszédeket szép oktatással. Most újjobban és tisztábban kibotsáttatott. Posonyban, 1803.