Több ember még nem vala itt e földön,
Csak kettő ott az édenkertjében,
Nem volt még bánat, csak boldogság s öröm
S im ott a sátán a fák között lesben
És hamar eltünt a boldogság s öröm
Mert hajtottak a sátán szavára.
Szemeikből megered, a köny-özön:
Az édenből ők ki lettek zárva.
Nehéz félelem ült rég Izraelben
Midőn várták eljönni az Urat,
Zúgott a hegy s feszült nagy félelemben
Kiadatott a tíz parancsolat
S szól Jehova: im itt a törvény nektek
Rá van vésve itt e kettős kőre,
Le kell már végre a bűnt vetkeznetek,
Igy juthattok Kanaán-földére.
S mit tett a nép? Bálványképet imádott,
Megszegte a tiz-parancsolatot,
S a Próféta könnyes szeme mit látott?
Hogy a sátán diadalt aratott.
Az ember hát kétszer a bünbe esett,
Nem is nyilt meg az ígéret földje,
A szó, az eskü hamar elenyészett
Óh jöjj el Krisztus le a bűnös földre!
Nem volt zúgás és csipkebokor lángja
Hogy a Jézus e földre alászállt,
Nem gyulladt ki ezernyi gyertya, fáklya
De a bánat édes örömre vált.
Négyezer év hogy elzúgott előtte,
Tele bünnel, engedetlenséggel,
De a sátán hijába kaczag fölötte,
Nem bir tovább daczolni az éggel!
Forrás: Zalai Közlöny
XXXIII. évf. 49-ik szám, 1894. deczember 1-én
