Olexo Endre (1895-1955): Mulatókhoz

 
Testvérek, gondterhelt, bus barátim,
Borus bár az ég, kedvünk vig legyen.
Dalunk, int a Májusi ének,
Élet-mámoritón, vigan zengjen.
Igaz, hogy a gondkergető bor
Nem gyöngyözik poharainkban,
De ajtónk előtt lest áll a kánya,
Vigan hát! Gondunk hadjuk holnapra!

Kesergésre… igaz, van elég ok,
Dehát segit ez a megláncoltakon?
Ebura fakó, duhaj kedvünk
Szivünkbe látók nem veszik zokon.
Máma még így, holnap… ki tudja?
Hátha ránkcsapott a lesi kánya
S őrületbe kerget majd a gond,
Rablók a gyilkosok közé zárva.

Bus, kesergő dal: földi életünk,
Sirjon hát a bolond zeneszóval,
Mi, szebb jövő eszme-hordozói,
Nem törődünk ránkleső bakóval.
Keserü csalódás, rémgondok
Hozzánk oly hüséges esküdt társak,
Eszünkből ha kirugtuk máma,
Sértetlenül térnek vissza másnap.

Sziveink érzése szilaj hévvel
Törjön be a sötét éjszakába…
Hallja meg a kenyéradó gazdánk
S legyen rémlátás párnák közt álma.
Ősmagyar buval, fájón zokogva
Dalolni, hidjétek, már nem való,
Panasztól, könnytől fogy az erőnk -
Pedig még nem olt végleszámoló.

És ti, velünk mulatók – bajotokban -
Ne káromoljátok az istent,
Hisz emberek azok és nem isten,
Kik elrontanak közöttünk mindent.
Szivetekben a keserü bánat
Vas ekéje ha mélyen bevágott,
Bünt fenyitse az öklöskéz -
A lélekgyilkoló zsarnokságot!

Fairfield, 1920l május hó.

Forrás: Előre Képes Folyóirat 1920. máj. 9.