Az én hazám fekete föld,
Melyen pompás a búza;
Melyen kövé mag dus kalász
Nemes fejét lehuzza;
Az én hazám fekete föld,
Min érik drága élet,
S olcsó az ember élete,
És éhen vész a lélek;
Hol koplalás van akkor is,
Ha roskadó az asztag:
Az én hazám fekete föld,
Az én hazám akaszttat.
Fekete, hogyha déli nap
Arannyal önti végig,
S erdő, mező száz zöld dala
Szimfóniáz az égig;
Fekete, hogyha alkonyat
Lágy rózsaszínbe vonja,
És peng a fü között tücsök,
Az este cimbalomja;
S mikor fölébe kék csodát
Az éjjel csillagoztat:
Az én hazám fekete föld,
Az én hazám akaszttat.
Zsiros föld, mit török-tatár
Magyar csonttal dagasztott,
Hol ropnak most őrült urak,
S lopnak konok parasztok;
Pogány föld, mely ma Krisztusért
Tajtékot turva harcol,
S az embernek Fiját, imé
Ököllel csapja arcul;
Hol még nem ember a szegény,
S nem ember már a gazdag:
Az én hazám fekete föld,
Az én hazám akaszttat.
Az én hazám fekete föld,
Min drága élet érik,
S hol bárgyu barmok, bősz birák
Az életet herélik.
Az én hazám vértő büdös,
S kiloccsant agyvelőtül,
Hol csámcsogó, csuf csőcselék
Halált röhögni csődül,
Az én hazám kéjtől hörög,
Ha könnyt és kint fakaszthat,
Az én hazám fekete föld,
Az én hazám akaszttat.
Az én hazám gazemberek
Bordélya, bünök óla;
Az én hazámon átok ül
És nem tud tenni róla;
Az én hazámat tetvesek
Bekenték szörnyü varral,
és csókolják bélpoklosok,
s átfogják céda karral.
Az én hazám a tébolyé,
Mit Belzebub igazgat:
az én hazám fekete föld,
Akaszttat és akaszttat.
S a én hazám mégis hazám,
a vérem és a nyelvem
Mindig hozzá fog szitani,
Át vágyon, célon, elven.
S bár szégyen és bár iszonyat
Magyarként állni gáton:
Azt is, hogy nem vagyok magyar,
Csak magyarul kiáltom!
Az én hazám fekete föld,
Amely véres vigaszt ad:
Magyar leszek még akkor is,
Ha érte felakaszttat.
(* Jegyzet a költeményhez. – Ez a vers a bécsi „Az Ember” cimü lapban jelent meg. Irója jól ismert, jeles magyar iró, szerkesztő és publicista, aki szintén menekülni volt kénytelen a dühöngő fehér terror ellen. Nem tudjuk, hogy G. A. milyen pártállásu ember, de a versből kiáradó maró guny és szatira és az utolsó strófában kifejezett némi hazafias érzés eléggé jellemzi a verset és kitünő iróját. Ennél sulyosabb ütést – irás útján – alig adhatott valaki a magyar fehér terrornak. Érdemes elolvasni. Szerk.)
Forrás: Előre Képes Folyóirat 1920. máj. 9.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése