Ábrányi Emil (1850-1920): Krampusz-király

 
Krampusz-király a hajdan-korban élt.
Bölcs fejedelem volt, mert ritkán beszélt;
Csatákat vesztett, vagy vadászgatott;
Királyilag töltötte a napot.
Egyszer – barátim, halljatok mesét -
Krampusz király elveszti az eszét;
Országgyülést hiv és dult arccal ki áll:
A nép riong: „Vivát Krarmpusz király!”

Mond Krampusz: „Szólok mindenki fiának:
Legyen már vége a komédiának!
Vagy csufság ez, vagy vakság, végtelen,
de úgy bántok, mint Istennel velem.
Ime, fejemben korona ragyog,
Miért? Hisz én is sár-ember vagyok!”
De zug a nép, mint zugó tenger-ár:
„Te nem vagy ember, ó Krampusz-király!”

Mond Krampusz: „Engem Felségnek neveztek,
S előttem mint a birkák porba estek!
Mit tettem én, hogy felségessé váltam?
Egész életemben fogamat piszkáltam
És ásitottam szörnyen-szörnyeket
Tanácsban, trónon, trónfüggöny megett!…”
De zug a nép, mint zugó tenger-ár:
„Te felséges vagy, ó Krampusz-király!”

Mond Krampusz: „Látom, hogy éheztek, asztok,
Mégis nekem milliókat megszavaztok!
Minek nekem e falka millió
Az ország pénze hát csak arra jó,
Libériákba hogy verjem bele,
S hizlaljak egy raj konclesőt vele?”
De zug a nép, mint zugó tenger-ár:
„Kapsz milliókat, ó Krampusz-király!”

Mond Krampusz: „Kérlek, dobjatok ki engem!
Ezt, mint a nép legfőbb kegyét esengem!
Szamár vagyok és plusquam-szemtelenség,
Hogy szamarat megillessen a fenség!
Vezessen kormányt, aki ember szintén,
És olcsóbb, bölcsebb és jobblelkü, mint én!”
De zug a nép, mint zugó tenger-ár:
„Szent vagy s imádunk, ó Krampusz-király!”

Mond Krampusz: „Hát szavamnak semmi haszna?
Nem hallgattok kérésre, sem panaszra?
No jó! Ha késtek s nem dobtok le innen,
Hát passzióm lesz háboruba vinnem
Százezreket!… No jó, dühömben nyuzlak,
Ruglak,leköplek és bitóra huzlak!…”
De zug a nép, mint zugó tenger-ár:
„Rugj, köpj, akasztass, ó Kraumpusz-király!

Forrás: Előre Képes Folyóirat 1920. márc. 7.

Somlyó Zoltán (1881-1937): Rabszolgák

… És nőtt a fal nap-nap után és nőtt a sok torony,
büszkén tekint szét Fáraó a palotasoron.
Zsidó rabszolgák gyors kezén kiserkedez a vér,
Pithon és Ramszesz sok fala már a felhőkbe ér.

Borul a sok rabszolgaarc: piszkosak, sárosok,
Egyptomban így készülnek a gulavárosok.
Rabszolgavezetők kezéből ostorszíj levág:
dolgozni, hé, vagy vér csurog: ti zsidó páriák!

S a rabszolgák magukhoz tértek egyszer, reggelen,
Sötét szemük végig mered a kőrengetegen:
elég volt eddig, ami volt, évszázadokon át:
mi épitettük, hát miénk a rengeteg gulák!

És minden éj. Egy emelet s száz rabszolga halott!
A lelkük márvány- és porfirtömbök közé fagyott.
Mig kéjt lehellve nyujtózik a szinarany s ezüst,
a pompa és a fény fölött szétmentek, mint a füst.

S a nap felől, az ég ivén lenyult egy csudakéz,
Fölébredt rabok bus szeme a szent magasba nézz.
S a vörös enger tükörén az árnyuk ott robog -
s gulák helyén a pusztulás, tornyok helyett romok...

Forrás: Előre Képes Folyóirat 1920. márc. 14.