Babits Mihály-Juhász Gyula-Kosztolányi Dezső
forrás: jelesnapok.oszk.hu
Távozzál
el Uram éntőlem.
Jób könyve
A
kórus padján, honnan a rácson át
látni
a templom sok kicsiny villanyát
mert
az imát villany kiséri
s
új tüze régi Urunk dicséri:
a
kórus padján egymagam ülök én,
mint
egy kárvallott, elkeserült legény,
bárány-e,
bárány-e, vagy farkas?
Szól
a litánia: lelkem, hallgass!
uram,
ki úr vagy száz seregek fölött,
teremtesz
és ki ellened, eltöröd,
világokat
vegyítesz, sujtasz,
s
lelket a lomha rögökben gyujtasz,
te,
kit magasztal a zenit és nadír
a
jármod édes és a csapásod ír:
jármodba
fogj be, csapj meg engem,
mért
nem örök diadalmad zengem?
Mért
zengem a csúf, kór kicsinyek hadát,
a
földi szégyent, béka-egér csatát,
a
halni születőknek éltét,
únt
bajok újszerü visszatértét?
Tán
azt hiszem, hogy sok kicsi sokra megy?
Pedig
a soknál mennyire több az egy,
az
Egy, aki Valaki, mégis,
akire
hallgat a föld is, ég is.
Egész
világunk mind csupa látomás,
folytatott
álom, lassu lidércnyomás,
de
legcsodásabb látomásunk
te
vagy, Urunk, te vagy, égi másunk.
Te
a nagy Álom, te vagy a fő Lidérc:
a
tested lélek, hanem a lelked érc,
érclelkeddel
lelkünkre fekszel,
századok
ülnek el és növekszel.
Kórus
padjáról, halld, sűrű rácson át
küldöm
tehozzád, Isten, ez új imát;
hatalmas
vagy földön és égen:
adj,
magad ellen, erőt énnékem!
Forrás:
Az úr érkezése - Klasszikus költőink istenes versei - Móra Ferenc Könyvkiadó
1991.
