Ez mind csak szó, sziszegő kacamajka
a tarka zsákban, hol játék a hit
s a gondolat is játékká csinosul,
puha szőnyeggé lesz a szenvedés
talpat-hasító tüskés mezeje,
a bölcselet cifra kendőt kerít
s kelleti magát az ablakon át,
tükrös kertekben tévelyg az igazság,
a szó veszti megváltó erejét,
hogy bizsergést, vagy kacagást fakasszon,
mint egyszemélyben rima és bohóc.
Mi is vagy költő? Oráculumot
nem várnak tőled, nem is adhatnál:
profán próféta vagy, hasított nyelvű;
papnál hívőbb s egyben hitetlenebb vagy;
a filozófiáról lemaradtál:
az élet értelmét nem gyermeki
rímek s nem ereinkben lüktető
ős-ember-állati ritmusok fejtik;
s ahányszor beleszóltál államok,
népek, fajok és osztályok sorsába,
mindig kegyetlenül szájadra vertek,
ha csak nem voltál kancsal, költőlárva
mögé elbútt talpnyaló udvaronc,
vagy párt-agitátor, ki mint a pincér,
azt írja, mit diktál az úr: a párt.
Így hát mi vagy? deák? bolond? csavargó,
akit riaszt a munka s énekes -
koldus lesz inkább? Vagy komédiás,
ki ráérő nép tetszelgő színésze?
Tanító nem! Ma prózában tanítnak:
háznak, gépnek, méregnek és fegyvernek
szerkesztő titkát nem rímekben írják.
A szórakozást ponyván s ponyva alatt
- betűben s élőszóban - föllelik
a kevesek, kik még vágynak ilyenre
s nem érik be a korcsmamuzsikával.
Hát hol, mi vagy? Élő anachronizmus,
kit magában kinevet és lesajnál
az értetlen világ, de képmutatva
úgy tesz - ma még! - mintha tisztelné munkád.
Ugyan ha! Mert hisz néhány gúnykacaj
már bátrabban is felharsog az utcán,
ha tógád szemre hunyva elvonulsz,
s egy-két farizeus már kétkedően
magyarázgatja, hogy: "minek a bölcs
igéknek rímes-ritmikus ruha?
ha meg szép szókat sziporkáztat bűvész
mulattatásra, minek kelljen abba
értelmi, bölcs esszencia?
s mesét meg képet igazabban mondsz el,
ha nem köti szavadat formakorlát,
mivégre h át a költő napjainkban?"
Úgy, úgy szapuljátok csak, hisz úgyis
éhen pusztul már, semelyik elől
nem veszi el a könnyes kenyeret.
Hajdan is alamizsnán élt, ha jó urak
jól tartották - s akkor is azért,
hogy díszük legyen, aminek faját,
jelentőségét s lényegét maguk sem
értették többnyire, avagy cigánynak nézték,
ki konyhán evett a többi cseléddel.
De lakodalmas idők voltak napjaink
mellett ama barbár évszázadok,
hiszen ma hogyha mestersége nincs más,
csupán csak ez, hát éhkoppon marad
s nadrágjából az inge is kilóg,
és mint bélpoklost, úgy űzik ki szolgák
s titkárok a zsöllyés előszobákból:
a Polgár már régen Kegyelmes Úr lett
s nem érdekli, mi egykor harcikürtje
volt osztályának s most legfeljebb hogyha
gyermekszobába illő trombitácska
lehetne; hiszen már osztálya sem
aggasztja, hol van már attól e nagy,
naggyá fújódott, individuum,
kinek e néhány költő-mandarin,
kikkel körülbelül egyszerre hal meg,
éppen elég egy életre s halálra.
Nos mondd Költő, bátortalan e névre,
mit nem írhatsz ki hivatás gyanánt
kapudra sem, mert röhögne mind, aki
arra jár (s e népröhej milyen
letagadhatatlan, vaskos bizonyság
élhetetlenséged mellett!) mondd tehát,
mivégre vagy, mi lesz veled, hová mégy?
Mi leszel holnap? Frakkos verklis-e,
vagy pántlikás kortes a fórumon?
