Gyerek
voltam. Szerettem hőn a harcot;
A
lovagokat, súlyos fegyverük,
A zajt, mi
távol keleten viharzott,
Hogy a
szent sírért küzdtek mindenütt.
Álmom
oroszlánszívű, hős Richárd volt;
Szerettem
őt, de akkor legkivált,
Midőn a
harcba sok tar főtt levágott
S abból
magának nyakláncot csinált.
A
hölgyemnek szín-szalagát viseltem,
A harci
kardom volt egy kis suhang,
Csatáztam
a színes virágok ellen,
S hullott
a kelyhök, hogy' a bot suhant.
A puszta
ég alatt reá szövődött
Trónomra a
természet zöld moha,
És
megvetettem a királyi gőgöt,
Főmön zöld
ágból volt a korona.
Boldog tűz
égetett. Egyszerre halkan
Jött egy
szelíd leányka reszketeg
S eléje
tettem boldog áhitatban
Légváraim,
címem s a szívemet.
Merengve a
zöld gesztenyéshez ült le,
Egy
mindenség mosolygott kék szemén,
És néztem
a kékségbe elmerülve
S álmodva
simultam melléje én.
Mért
lettem e kis, szőke lánytól oly bús,
Mért
szállt el úgy az álom, az öröm?
Miért
borult el zordonan Colombus,
Hogy egy
világ bukkant ki a ködön?
(Ford.:
Kosztolányi Dezső)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése