Immár kész
koszorúnk, melyet tíz hónapig izzadt
Arccal,
gyenge eszünknek gyüjtve diszét, fonogattunk
A zöld
Pindus alatt, a nyájas Múzsasereg közt!
Ennyit,
nagytudományu atyák, volt gyüjteni képes
S nem
többet iparunk! - Noha édes múzsai körben
Töltni
időt, noha Pallas kertjében gyönyörűebb
Illatozásu
virágok kelnek, mint a vadonynak
Puszta
helyén, fárasztóbb mégis a pindusi ösvény,
Vonzóbb
drága szülőnk s kedves rokonink köre, mintsem
Hogy kis
időre szivünk azt kész nem volna kerülni.
Számüzetett
Naso, ki tanítál a Helikonra
Törni utat
s akadályt meggyőzni karunk panaszid már
Nem veszi
a tanodába, se Nepos hősei éltét,
Ki mutatá
híven, mennyit vittek vala véghez
Graecia
nagy fiai s Karthágó győztesi, mely jót
S mely
rosszat tettek, mi csatákba' valának
És hogy
haltanak el. Mai ünnep válni megenged
Tőletek s
a tanulástól, míg belekezdeni kell majd.
Nagyságos
báró, tanodánk kegyes elnöke s atyja!
S ti
tisztelt figyelők, ti nagytudományu atyáink!
Volt
türedelmetökért szívünk mit nektek adózzon,
Hogy minket
hallgatni nem untatok el, rebegőket?
Gonditokért
hálás kebelünk forró köszönetjét
És a
csekély szálkú koszorúnkat kegybe vegyétek!
Hosszú
éltetöket soha gond, bú, baj ne epessze,
Létünk és
tanodánk folyton kegyetöknek örüljön!
Drága
tanító úr, ki fáradhatatlan iparral
A
tudományokban jártassá tenni akartál
Bennünk',
vedd végső együttlétünkben ezen pár
Búcsúszót,
mert elválunk sok időre tetőled!
S ti
kedves helyek, ahol számt'lanszor mulatoztunk
Vagy nagy
körbe' leülve, vagy a labdát veregetve
És kapkodva,
vagy ugrándozva, vagy édes örömben
Víg
dallokra fakadva, ezentúl csend üli kedvelt
Tájitokat,
már-már elhagyni fogunk mi ezennel!
S végre
deáktársim, kik nem köz s renyhe erővel
Jártátok
velem a tudomány ösvényit: ez óra
Tőletek
elválaszt, szétoszlunk mostan, egy erre,
Másik
amárra megyen születése helyére, holottan
Hány
örömek várják édes szüleinknek ölében!
Majd
amidőn a sors keze minket messzire széleszt
Egymástól,
midön itt nem lelt örömökbe förödve
Lészünk
szűlőink hajlékában, midön ekkép
Szólhat már
ajkunk: ti komor gondok, nem adunk most
Helyt
főnkben néktek, kipihenni fogunk sok
Munkáinknak
utána, pihenni, nem tanodával
Gondolkodni!
Elég volt tíz hó arra! - O akkor
Még
egyszer gondoljunk itten lelt öröminkre,
Gondoljuk,
mennyit fáradtunk s izzadozánk itt,
A
tudományoknak kimeríthetetlen ösvényén.
S most
társim! miután végét már érte a munka,
Amely tíz
hóig szűnetlen foly vala köztünk,
Jóisten
veletek! Tanodánkat hagyjuk örömmel
És
szaporán édes szüleink kebelébe siessünk!
*
(Petőfi
legrégibb fönnmaradt versét aszódi tanára, Koren István őrizte meg. A vers, az
iskolai klasszikus tanulmányok hatása alatt, tele van mitológiai és ókori
történelmi vonatkozásokkal.
Pindus:
göröghegység, a múzsák lakóhelye.
Pallas: a
tudományok istennője.
Naso:
Ovidius régi római költő mellékneve.
Helikon: a
költészet hegye
Nepos:
római történetíró i.e. az I. században. Történelmi hősökről szóló
életrajzgyűjteménye sokáig igen elterjedte olvasmány volt a középiskolákban.
Graecia:
Görögország
Karthagó:
észak-afrikai város, melyet a rómaiak megsemmisítettek.
Nagyságos
báró: Podmaniczky Lajos aszódi földesúr
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése