2014. márc. 19.

Kiss József: Új Ahasvér



Fekély borítja testemet,
És lelkem, ah még betegebb,
Pihenni vágyom - nem lehet.

Esztelen orkán egyre űz,
Fürtim közé bogáncsot tűz,
S egy folt éget, ah! mint a tűz.

Méretlen idők átka nyom,
Nincs istenáldás utamon,
Ó meddig kell még bolyganom?

Megvetem lábam - nem megyek!
Végzet! én dacolok veled:
Kunyhót rakok, otthon leszek.

Verejtéket, vért hullatok,
Engesztelve kárhozatot,
Bemutatok áldozatot!

Apáim zordon örökét:
Az űzött vad gyűlöletét
Maró könnyem sajtolja szét.

Kitépem, mely lelkembe' forrt:
A vádat, bosszút és nyomort,
Mit senki még meg nem torolt!

Világgá elzüllt vérimet
Megtagadom... leszek rideg,
Hitlen kaján - de a tied,

A tied, édes otthonom!...
S titkos gyönyör karja befon,
Megállok és ábrándozom.

Pusztán is ver fa gyökeret,
Mért ne én is? - Otthon leszek,
S béke óvja tűzhelyemet.

Szomszéd nem ólálkodik rám,
Nem irigyel és nem is szán,
Megférünk a közös tanyán.

Diadalom - diadala,
Nagy közösség közös java...
- Álom, megállj!.. Ne szállj tova.

S felzúg a vész bércen, tetőn,
Dacolnék, de ah, nincs erőm,
S gúnykacaj kél fenyegetőn:

- Rakhatsz te kunyhót eleget,
Halomra gyűjthetsz kincseket,

Otthonod mégsem lesz neked.  

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése