Szász Gerő (1831-1904): A villám

 
Oh, látlak nyár-esti alkonyon
Lobbanni ott a láthatár felett,
S midőn az éj mindent homályba von,
Te általad föld, ég ölelkezett;
Titokzatos csend volt a völgye’ lenn,
Minden pihent egy forró nap után,
Csak fenn a bércz susogta csöndesen:
Az égiek játéka ez csupán!

És láttalak czikázni vész között,
Ostor gyanánt ütvén a felleget;
Kigyó valál, mely lángba öltözött,
s megreszketett a föld, az elemek. -
Miden futott; az ösztön élt csupán;
Vadállatot s embert egy nyíl sebez,
S csak egy  hang e rémitő tusán:
Romlás, halál, a végitélet ez!

Zúgott az ár, bömböl a zivatar,
Egy oczeán sepert a völgyeken,
S e zürben itt, mely mindent eltakar:
A szem valál, ragyogva fényesen.
Gyorsabban, mint a gondolat ha száll,
Szikrát dobál a bércz-tetőre le,
S égett legott a milljó fáklya-szál,
A százados fenyőknek erdeje.

Iromba hullt, repült le tüz-szavad,
S csókodba fullt a legmagasb torony:
Lámpást adál egy röpke percz alatt,
Fényt hintve szét a puszta romokon. - 
Parancsolál – s ellent ki mondna rá:
Menydörgve  jött az égi rendelet! -
S a jégeső enyhülve hull alá;
Nem látni már csak áldó cseppeket.

S te szállsz, repülsz, nyilalsz tovább-tovább,
Tüz-szárnyad ég, láng-nyelved kardja nyög;
S bár látom itt alant a vész nyomát,
A hol te jársz, fenn él a szent, örök.
Lépted nyomán megtisztul az, mi szenny,
Szétmorzsolod a fellegek hadáŧ;
Te általad kinyil a tiszta menny,
S mint ablakon, szemünk az égbe lát.

Fönn élni, fönn, a csillagok felett,
Hol légi fény, örök sugár ragyog,
Fájó szivünk minden panaszt feled,
S csak azt, mi szent, nyujtják az angyalok:
E szép világ követje vagy te itt,
Czikázó fény, tüzlángu villanás!
Oh, meg ne nyújtsd hosszabbra perczeid,
Hogy megvakult ember-parányt ne láss!

E föld setét; homálya elvakit,
S a gyönge szem megérzi azt nagyon:
Mint ki soká hordozza lánczait,
Semmit se lát a tiszta, szép napon…
- De néha jer: tanitsd, ki kétkedett,
Hogy szárnya van, repülni ég fele;
Látni tanits, követni tégedet,
Tökéletesb világok szelleme!

Forrás: Hunyadi-album. Szerkesztették Szabó Endre és Szathmáry György. Budapest, Athenaeum 1878.