Jakab Ödön (1854-1931): Egy kép alá

 
Lombos erdőben öreg fánál
Hiven szerető ifju pár áll,
S hogy megmaradjon örökkétig:
Nevöket a törzsökbe vésik.
Oh bohó pár! Minek hiába’
Vésni a nevet bé a fába?
Kiszárad az majdan egészen
És törzse tüzre kerül akkor,
Vagy villám sújt rá a magasból -
S így is, úgyis por, hamu lészen.
Nincsen semmi az ég alatt,
Miben a földi halandónak
- Gonosznak úgy, miként a jónak -
Neve örökre fennmarad.
Látjátok, én ezt megtanultam
Régóta már a fájó multan.
… Volt egy barátnőm messze innen,
Ki dúsan meg volt áldva itt lenn:
Karcsu termettel, szőke hajjal,
Kék szemekkel és rózsa arczczal.
Azt hittem: tündér szép alakja
Örök életre van hivatva.
Ennek irtam nevem szivébe,
Melyről hittem, reméltem szentül,
Hogy nagy idők során keresztül
Bántatlanul őrizni fogja,
Nem mint nyomát a bujdosónak
Tengerpartok futó homokja.
- S lám, most egy sirkő jelzi nyilván,
Hogy én is csak a porba írám...

Forrás: Hunyadi-album. Szerkesztették Szabó Endre és Szathmáry György. Budapest, Athenaeum 1878.