Pap Kálmán (1853-1934): Zandirham

 
Csakugyan ti vagytok, szittya hősök sarja,
Kiknek küzdelemben ki nem fárad karja
S a kiket kisérnek büszke diadalmak?
Igen, arczotokból látom én a lelket; -
A szikrázó szemek és a deli termet
Az ősökre vallnak.

Habzó paripákról,  nosza, lépjetek le,
Hadd ölellek ifjan dobogó szivemre,
Harczi vágyban égő, deli, szép vitézek.
Ez a puzdrát, ijjat, a kelevézt félre!
Testvérek borulnak testvérek szivére,
Édes, jó testvérek.

Mily régóta vártunké s milyen epedve!
Ha eljött az éjjel szürke bérczeinkre,
Őrtüzek körül csak rólatok beszéltünk.
Elvezet-e erre turul madár szárnya?…
Rólatok – ha vándor tévedett a tájra -
Hirt hiába kértünk.

S a kiket úgy vártunk, im itt vagytok nálunk!
Derüs valóra vált a mi lázas álmunk:
Fenevadak törtek ránk a sötét éjben,
Fenevadaknál is tajtékozóbb népek…
De már fölébredtünk. Oh, Hadur, dicsérlek,
Hogy én ezt megértem!

Oh, Hadur, erős, nagy, őseink vezére,
Te a kiben szivünk megnyugodt, remélve,
Akkor leghivebb, ha legmélyebb az éjjel,
Ki valaha téged hitlen megtagadna,
Szórja ki csontját a Nemere haragja,
Lelkét tépje széjjel!

Gyujtsatok tüzeket amott a szent bérczen;
Háladásunk lángja az egekbe érjen
A hadintézőnek tetszésére várva.
Megnyilt sziveinkkel mennyei gyönyörbe’
Szent diófák árnyán gyülekezzünk körbe
A nagy áldomásra.

Székelyek szüzei, virágokat tépve
Piros rózsaesőt hintsenek elénkbe,
Piros rózsaesőt, a milyen reményem.
Hallom, hogy a síkon tárogató szólal;
A sereg jő, ajkán győzelmi dalszóval
Ifjui hevében.

Látom, hogy kigyultán a bősz harczi tüznek
Meggyalázott gőgös ellenséget üznek
Hős apáknak harczban edzett unokái;
Vérük árját a por nem hiába issza:
Az apáknak földét azon szerzik vissza
Gyermekek csatái…

Mily tüz ereimben? Mily fékvesztett lélek!
Ősz fejem gunyjára a harczvágytól égek:
Tán az élet végső dobbanása bennem?
Meghalhatok most már megnyugoszom benne;
De ha majd meghaltam, na e sziklás helyre
Temessetek engem.

Oda vigyetek el, hol az a folyó van,
Hol Etele nyugszik hármas koporsóban,
s virágoktól tarkán mosolyog a róna;
Valahányszor büszkén indultok csatára,
Melynek partján nyugszom, szőke folyam árja
Beszélni fog róla.

Forrás: Hunyadi-album. Szerkesztették Szabó Endre és Szathmáry György. Budapest, Athenaeum 1878.