Reviczky Gyula (1855-1889): A pénz

 
Vad czédaságtól reng a palota;
Viraszt a mámor, foly Champagne bora.
Szilajon isszák festett asszonyok.
Csók járja és a sziv sziven dobog.
Sok ittas úrfinak szemében
Elv s álom harczot vivnak épen.
Megöl az unalom! Kiált fel egy,
Üresnek látom én az életet.
S a leghalványabb és legálmosabb
(A háziúr s a lakma rendezője)
Egy kristály serleget markába kap
S rekedt hangon felordit: „Csupa dőre,
Ki másra vágyik, és nem pénz után!
Világi boldogság a pénz csupán!”

„Arany volt hajdanában is az élet
Legjobb helyére a belépti jegy,
Gyötrelmes vágyad nincsen ott, csak élved,
S mit megkivánsz, azonnal a tied,
Te csak heversz, mulatsz nincs semmi dolgod;
Használod száz inas lábát kezét,
S a csőcselék suttogja: Óh beh boldog!
Van annyi pénze, mint szemét!

Akarsz utazni? Hát siess beszállni
Kell drága öltöny? Lesz, hanem fizess.
Szeretsz tán lovagolni, kocsikázni?
Szólj és lovad, kocsid bármennyi lesz.
S ha inyedet csiklandja finom étel.
Zabálsz, mi ritka, drága mind tiéd
Szeretsz mulatni: páholyodba mégy el,
Mert pénzed annyi, mint szemét.

Mi bánt? Talán szép asszonyért esengesz?
Vagy hű barátod nincsen még neked?
Hidd el, barát is, asszony is tied lesz,
Ha aranyaidat jól csörgeted
S a taps, dicsőség, vér szomját ha érzed,
Csak ints s mindenki sorba hull eléd,
Mi kéj, hogy ezren irigyelve néznek,
Mert pénzed annyi, mint a szemét!

És ami kéj van, mámor és igézet,
Mind, mind a drága pénz találta ki.
Van mindened, ha tömérdek a pénzed,
Csak a szegényt kinozzák vágyai,
Poharamat a pénzre hajtom én fel!
Még több világosságot és zenét.
A gazdagoknál soha sincsen éjjel!
Van pénzem annyi, mint szemét!

Hej! Ronda, piszkos ágyban született meg
Az árva, bünös, aljas és bolond.
Kenyéren élnek mind a megvetettek;
A legnagyobb gyalázat itt a gond.
Erénye csak gúnyul van a szegénynek,
Piszokba’, sárba’, rongyok közt maradt
És darabokra töri szét az élet,
Mint én most ezt a poharat!”

Tapsolva ordit éljent mindegyik
S zaj és kaczaj közt fölemelkedik
Most egy uracs kopottas öltözékben,
Csak arcza mondja: Jobb időket éltem!

„Hétágu korona van czimeremben;
Lelkem, mint vérem, büszke és szabad.
Boldog is tudnék lenni véghetetlen,
De látom, mit sem ér az akarat,
Az üdvösséget mosolyogni láttam,
S magamnak eljegyezi nem tudám. 
Nem járhat ő – mondá – kopott ruhában…
Világi boldogság a pénz csupán!
Szerelmét füzte hozzám egy leányka,
Meghalok érte s nem lesz hitvesem;
Az olajfák, narancserdők honába
Magammal őt ah, el nem vihetem,
Pénz hát a jelszóm; álmodám idáig
Nem kergetek már árnyakat bután,
Üdvösségemhez csak a pénz hibázik…
Világi boldogság a pénz csupán!

Gyémánt a lelkem, oh, de lent a sárban!
Nem diszitem a bolt kirakatát.
Nagyot, dicsőt akarnék, de hijában,
Az én erényem tett helyett a vágy.
Óh, jól beszéltél! Nagy a bölcsességed!
Koldus erénye rongyok közt marad.
Darabokra tör engem is az élet,
Mint én most ezt a poharat!”

„Hazudtok! – szól a terem egy zugábul
Egy flszeg ember, látható, szegény -
A pompa hadd tekintse mostohául;
Rejtőzve él a boldogság, erény.
Az üdv a szivbe beirva mélyen;
Boldog csak az, ki véle született.
Az ember átka, képe van a pénzen,
A kapzsiság csinálta pénzetek’!

A gazdagot a nép hadd irigyelje,
Százezrek bámulása föl nem ér
A szivvel, ha szerény a vágya s enyhe,
Nyugalma tiszta érzelemnek él.
Ki a világ előtt fénylik, jaj annak,
Ha e kívül más gazdagsága nincs.
Üresszivüek a legkoldusabbak!
A sziv, a sziv az egyedüli kincs!”

Nagyot kaczagnak rajta széltira.
A sok között csak neki volt szive.

Forrás: Hunyadi-album. Szerkesztették Szabó Endre és Szathmáry György. Budapest, Athenaeum 1878.