Greguss Ágost (1825-18812): A testvérek

 
Két fiu ment az ország útján,
És megehülvén, megszonjúzván,
Olykép határozának,
Hogy nekiesnek egy szép körtefának
s gyümölcsiből jóízün lakomáznak.
Menten ki is szemelnek egyset:
A mely legszélesebbre terped,
S gyümölcs is, bizonyosan,
A sürü lomb közt, számtalan.
„- Én fölmegyek, szól a nagyobb,
Mert nálad izmosabb vagyok.
Megzörgetek minden galyat,
S te gyüjtögetsz a fa alatt.
Kiálts, ha már elégeled:
Majd osztozunk testvérileg.”
Egyik tehát a fára mászik,
Lent marad, és vár, vár a másik.
Minden rázásra lehajol,
de nem talál körtét sehol.
„- Ott fönn bezzeg könnyü neked!
Teli tömöd a begyedet,
Nekem pedig az üres ágot
Ugyancsak rázod, rázod, rázod.
Már hullathatnál valamit!
Ingyen ne hagyj fáradnom itt.”
- Hisz éppen én én fáradok,
Neked meg a gyümölcs potyog,
S ha nincsen körte oda le,
Az torkosságodnak jele.
„- Te vagy a torkos!” - szól föl ez.
No ebbül mindjárt csata lesz.
Leugrik az, s ím! Öklöződnek
Mulatságúl járó-kelőknek.
Csak nézik ott, egy darabig,
A kettő hogy dulakodik;
Oszt’ valaki rájok kiált:
„- Hagyjátok el azt a vitát!
Nem hárul vád egyikre sem;
A tölgyfán körte nem terem.”
Fölnéz bután a két pimasz,
Hát látja hogy tölgyfa biz az.
Azt várták a mi lehetetlen,
S hijába törtek egymás ellen.

Az ember egymást szidja hogy gonosz;
Pedig tudatlanság mi legtöbb bajt okoz.

Forrás: Hunyadi-album. Szerkesztették Szabó Endre és Szathmáry György. Budapest, Athenaeum 1878.