Markó Béla (1951-): Fiam szonettje

Fel-felriadva minden éjszaka,
miért figyelsz, hogy vajon még vagyunk-e,
ragyog-e még az ég sok csillaga,
s ki érted volt fenn, az vajon lehullt-e?

Vagyunk! Vagyunk! De alszunk már mi is,
ki-ki magának álmodja az álmot,
ne forgolódj hát, álmodjál te is
tücskös-bogaras nappali világot,

hol nincsen szükség ránk, kik rád vigyáztunk,
kik együtt voltunk, s más-más álmot láttunk,
s magadra hagytunk téged reggelig,

mert éjszakád majd lassan eltelik,
pislákoló csillagaid kihunynak,
és tücskeid közé a fűbe hullnak.

Forrás: 123 vers a családról – Válogatta Mirk László – Kriterion Könyvkiadó, Kolozsvár