Fábián Imre (1945-2005): Az oltalmazott

 
Angyalka-csupasz testemen vizes lepedő,
lettem eleven fohász, megejtő dadogás,
anyuka ködben lebegett felettem,
kiskanállal kezében cseppenként itatott,
más minden körülöttem elmerült.
Kétnapi űrséta után megfáradtan
zuhant vissza helyére fehér ágyam.
- Enni kell, falatnyi, enni muszáj –
s éreztem, most kívánhatok bármit.
Cserepes szám alig nyílott meg:
- Olyat, olyat… - rebegtem,
amit nálunk csak beteg kérhetett.
Anyuka már boldogan repdesett konyha,
s az ágyam között: - Előbb ebből eszel,
puha pirítós, édes  hársfa tea…
Jótündérünk, öreg Zsorda néni
hajnalban verte az ablakot:
- Ilonka, Fábiánné, vegye már be,
potykaszép galamb, vegye már be,
potykaszép galamb, kiesett a fészekből.
Na, vegye, vegye, ne hálálkodjon!
Délben – mint trónszéken – feltámasztva
párnák közt ültem előttem patyolat kendő,
tányéromban galambból főzött becsinált leves,
s benne a melle. Az egész mellehús!
Istenem gyermekként még hányszor vágytam,
lehessek ismét igazán beteg.

Forrás: 123 vers a családról – Válogatta Mirk László – Kriterion Könyvkiadó, Kolozsvár