Komjáthy Jenő: Jelenések

Valami titkos isteni szellem

Jár a világon, a lelkeken át,

Lobog a légben, izzik az égben,

Kapja meg az élők tünde sokát.

Méla gyönyörtől reszket a nyárfa,

Tiszta szerelmet suttog a hárs,

Mélytüzű rózsák kéjbe lihegnek,

Boldogan érint társat a társ.

Valami csodás szellemi élet

Szór a világra délszaki fényt,

Küld a szemekbe mennyei látást,

Önt a szívekbe isteni kéjt.

Mámoros élvet lehel a jázmin,

Enyhe örömre csobban az ér,

Égi nagy üdvöt zeng a pacsirta,

hév gyönyörökre pezsdül a vér.

Valami bűvös, végtelen érzés

Visz, ragad el ma mindeneket,

Végtelen eszmék végtelen üdve

Hajtja magasba a szellemeket.

Balzsamözönben úsznak a völgyek,

Színpazar álmot él a mező,

Magas örömre gyúlnak az ormok,

Büszke hitet hajt büszke tető.

Mily csodafény ez! Milyen igézet!

Áttörök én még sűrű falán;

Iszonyú kéj lesz belemerülnöm:

Hátha kipattan az ősi talány?

Hova emeltek, hova ragadtok,

Szertelen, édes, boldog erők?

Hátha e körben, tiszta tükörben

Megnyílik Isten az ember előtt?

Hátha ez érzés már a megértés?

És az igazság nyitja a szív?

Itt, ahol lelket iszik a lélek,

Maga is Isten az isteni mív.

Nem örök-e, nem Isten-e minden,

Min az örök-szép bélyege van?

Sarjiban újra zsendül az ősfa,

S minden előd él fiaiban.

Beragyog itt mindent az örök nap;

Boldog, aki őbenne hiszen!

Érez a fűszál, gondol a kőszirt,

Lát az azúrkék, isteni szem.

Gondolat ontja szerte világát,

Eszmegyönyör szül életözönt.

Szellem az Isten, lélek a törvény,

Mely a szívekbe lánghevet önt.

Az, ami lelket lehel a kőbe,

Hímzi a rétek pompamezét,

Szövi a lombok mesteri sátrát,

Emeli bércek büszke fejét.

Óh, ez a látszat már maga lényeg;

Kérded örökre s örökre felel.

Ronts neki bátran s nézd az egészet!

Nyitva előtted az isteni telj.

Szellem az ősnap, lélek e minden

És az egészben lüktet az ész:

Míg lenn a sárban kotor a gyáva,

Látja, köszönti őt a merész.

Íme, rajongva köszöntelek, Isten,

Öntelen omló végtelen ár,

Mindenek atyja, mindenek anyja,

Életet ontó tiszta sugár.

Teste az észnek, lelke a szónak,

Lelkeket oldó szent szerelem,

Ki vagy az égben, ki vagy a szívben,

Téged imád itt minden elem!

Ő az örök fény, ő az örök nap:

Boldog, aki őbenne hiszen!

Nyitva az ég – és íme szívembe

Néz az azúrkék, isteni szem!

Forrás: Az úr érkezése - Klasszikus költőink istenes versei - Móra Ferenc Könyvkiadó 1991.