Krisztusom,
és
leveszem képedet falamról. Torz
hamisításnak
érzem vonalait, színeit, sohase
tudlak
ilyennek elképzelni, amilyen itt vagy.
Ilyen
ragyogó kékszeműnek, ilyen jóllakottan
derűsnek,
ilyen kitelt arcúnak, ilyen
enyhe
pirosnak, mint a tejbeesett rózsa.
Én
sok éjszaka láttalak már, hallgattalak is
számtalanszor,
és tudom, hogy te egyszerű
voltál,
szürke, fáradt és hozzánk hasonló.
Álmatlanul
csavarogtad a számkivetettek
útját,
a nyomor, az éhség siralomvölgyeit
s
gyötrő aggodalmaid horizontján már az eget
nyaldosták
pusztuló Jeruzsálemed lángjai.
Hangod
fájó hullámokat kavart, mikor
a
sok beszéd után rekedten újra
szólani
kezdtél. Megtépett és színehagyott
ruhádon
vastagon ült a nagy út pora,
sovány,
széltől-naptól cserzett arcodon
bronzvörösre
gyúlt a sárgaság s két
parázsló
szemedből sisteregve hullottak
borzas
szakálladra az Isten könnyei -
Forrás:
Az úr érkezése - Klasszikus költőink istenes versei - Móra Ferenc Könyvkiadó
1991.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése