Uram – mióta első este ez,
Hogy
a kezem nem tördelem,
De
összefonom áldott mozdulattal,
S
az ölembe leengedem?
S
úgy figyelem a másik mozdulást?
A
harang lengő lebbenését,
Ahogyan
hangra válni indul
Szinte-szinte
súlytalanul
A
kínzott érc-tömeg.
Remeg,
remeg.
Ámde
emberi hang végre-végre
S
meleg – meleg.
Áhítatnak
és szeretetnek,
Biztonságnak
és értelemnek,
És
reménységnek és hála-adásnak,
Más
szívben való szent felolvadásnak
És
minden jónak: enyésző kevés - -
De
legalább már nem félreverés.
Szörnyű,
Uram, ez: mindig félre, mellé,
És
össze-vissza mindig –
Harang-kötelem
ördögök cibálják.
De
most egy angyal Angelusra csöndít.
Az
agyongyötört, kétségbeesett,
Mindig
hamis-hangra kényszerített,
Mindig
félre-rángatott érc-tömeg
Külső
és belső háborúkon át
Ma
megtanulja, megtalálja mégis
Az
estharangszó ősi dallamát.
A
hóolvadásos enyhe sötétbe
Ma
kicsendülök, kicsendülök végre
Én,
én, magam, magam,
Figyelem
lelkem lengő lebbenését,
Ahogyan
indul szinte súlytalan.
Remeg,
remeg –
Ámde
emberi hang végre-végre
S
meleg – meleg.
Kevés,
kevés, háromszor is kevés
Minden
jóra ez a kicsike hang –
De
legalább már nem félreverés.
Forrás:
Az úr érkezése - Klasszikus költőink istenes versei - Móra Ferenc Könyvkiadó
1991.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése