Zrínyi Miklós (1620-1664): Feszületre

Sirtál már eleget lám Ariannáért,

Fogyattad könnyedet csak egy Violáért,

Csak meg nem változtál, mint Biblis semmiért,

Édes Múzsám fáért s rothandó eszközért.

Hívd ki most magadból könyedet nagy okért,

Árassz cataractát szemedből méltóért,

Azért, ki körösztfán függött bűneidért,

Az Istened volt, ki megholt váltságodért.

hogy nézhetsz emberre, ember teremtője?

Igy téged megcsúfolt ő hitetlensége,

Annyi sok vett jókért, mint tenger fövénye,

Mint latrot, mint tolvajt feszíti körösztre.

Onnan is mutattad, igaz juhász voltál,

Veszett nyájad után magasról vigyáztál,

Atyádnak vétkökért sokat imádkoztál

És elfelejtkezni vétkünkről akartál.

Virágzott tested is halálos sebektől,

Ázott a szemed is igen bő könyektől,

Szájad megkeserült a mérges eczettől,

Bajt vittál, harczoltál halállal vitézül.

Vitézek Istene, te függsz a körösztfán,

Ki győzedelmes vagy s ezer sereged van,

Hol karod, fegyvered? hol vitézséged van?

Hol van angyali kar? hol Istenséged van?

Hejh, mert te ezeket mind fogytig letetted,

Egy hatalmadat, te nagy Istenségedet,

Az emberi testet magadra felvetted,

Azért, hogy hullathasd érettünk véredet.

Azért, hogy pokolban láttad merültünk volt,

Azért, hogy mi lelkünk örökségre megholt.

Szállottál le égből, a hol lakásod volt,

Függöttél körösztfán, a kin tested megholt.

Oh te nagy Jehova, kegyelem forrása,

Kegyelmes Eloim, nagy Istennek fia,

Seregek istene, zsidóknak királya,

Alpha, Oméga és jók bizodalma.

Látod mi érdemünk, mint kövön hangyanyom,

Sok bűnünk pediglen mint levél a fákon.

Mint örvény tengeren és fövény a parton

És mennyi madár jár levegőben szárnyon.

De mindezeknél is nagyobb te kegyelmed,

Annak vége nincsen s azért bízunk benned,

Mi hasznod féreggel néked törvénykezned,

Hatalmat mutatnod és ránk fegyverkezned.

Száraz polyva ellen, a kit szél elhordoz,

Mutatod erődet, ha ránk haragot hoz,

Nem illik a harag, Uram, irgalmadhoz,

Nagyobb dicsőséget nekik kegyelmed hoz.

Uram, sem mi értünk, sem mi érdemünkért,

Hanem kegyelmezz meg magad irgalmáért,

Ne legyen hiába, hogy Fiad ontott vért,

Körösztfán mi értünk, a mi vadságunkért!

Forrás: Az úr érkezése - Klasszikus költőink istenes versei - Móra Ferenc Könyvkiadó 1991.