
Juno istennő
Június magyar neve: Nyárelő vagy Szent Iván hava. Ovidius latin származását háromféleképpen magyarázza, éspedig: a Junone, a iunioribus és a iunctis Rpmanis et Sabinis. Tehát 1.) A rómaiaknál Juno istennője volt minden Kalendae-nek, melyen az újhold látható lett és ezeken egyúttal különös ünnepi szertartások között ünnepelték. Ezért a laurentumiaknál Juno Kalendaris neve is volt. 2.) Hebe után aki Jupiter és Juno lánya, Hercules felesége és az ifjúság istennője volt, Junius nevet a iunioribus származtatja, mert Junius est iuvenum. 3.) A rómaiak és sabinok egyesüléséről s mert a nép az évek száma szerint is iuniores (18-45 év) és in seniores (46-60 év) osztályába soroztatott, amiért his nomen iunctis Junius habet.
Különben pedig a régi naptárban e hónap a negyedik, ma a hatodik hónap és az általánosan elfogadott magyarázat szerint a 30 napos hónap Junonak volt szentelve. Nyár előneve onnan van, mert a nyár, az év ezen kedvezőbb része a csillagászati számítás szerint e hónapban veszi kezdetét. Akkor t.i., mikor a nap éjszak felé a legnagyobb magasságát eléri, ami június 21-ike körül történik; ekkor lép a nap a rák jegyébe, ekkor leghosszabbak a nappalok és legrövidebbek az éjjelek, mert a hónap végéig a nappal már 4 perccel megint rövidül.
Június elseje a rómaiaknál Corna istennőé volt, akit az ajtósarkak védőjeként tisztelték, vagy mások szerint, aki a szívet és belrészeket óvja, egészségben tartja. De e napon volt Juno Moneta (dicta a monendo, a rómaiaknak adott jó tanácsokért) és Mars templomának is a via Appián ünnepe. 3-án Bellona hadiistennő, 4-én Hercules Magnus Custos templomi ünnepe, 7-én a ludi piscatorii Tiberius tiszteletére, 9-én Vestalia. Vesta ősidők óta a háziasság és amennyiben a város maga is bizonyos tekintetben egy nagy család, a városi életnek istennője. A házi élet azonban a tűzhely, mint központ körül mozog s ezért a tűzhely Vesta szimbóluma s Vesta gyanánt is tisztelték.
Nálunk e hónap első napjaira esik a r. k. világ legnagyobb ünnepe, az Úr napja. Az év többi napjait ugyanis lefoglalták maguk számára a szentek, de egy napot fenntartott magának az egyház az Úr számára, a jó Istennek, aki mindeneket teremtett, fenntart és igazgat. Június 8-án van Medárdus emléke. Egy vizes szent, akinek emlékünnepén már a régiek értesítései szerint rendesen esik az eső. Ez csak ritkán marad el, s ha csakugyan esik e napon, akkor közhit szerint 40 napig állandóan esős időjárás lesz, ami a mezei munkásra éppen nem kedvező.
Nevezetesebb azonban e nap Magyarország történetében azért, mert egy egészen új éra kezdetét jelenti történetünk lapjain. 1868. június 8-án történt ugyanis a nemzet és a király kibékülése után I. Ferenc József alkotmányos nagy királyunk megkoronáztatása. A koronázás évfordulója néven ismeretes e nap, de mindenkinek kötelessége ismerni e nap aktusának jelentőségét. A koronázás maga az uralkodói hatalom átszállását jelképezi valamely személyre. Több államban csak puszta szertartás, sok helyen azonban nagy közjogi jelentőségre emelkedett e ezt a magyar alkotmány máig megőrizte. Nálunk a koronázás a trónra lépés kiegészítő része, mely nélkül az befejezettnek nem tekinthető; emellett az alkotmány biztosítására is szolgál, mert a király az alkotmányra esküt tesz (királyi eskü), és biztosítására hitlevelet (királyi hitlevél) ad ki. A király csak a koronázás után gyakorolhatja egész teljességében az ő uralkodói hatalmát, a törvények szentesítésének és a kiváltságok osztogatásának jogát Werbőczi szerint is csak a koronázott királyt tekintik törvényes. Alkotmányos királynak. Ezért fontos Magyarországon 1868. június 8-ka s ezért ünnepeljük ennek évfordulóját iskoláinkban évről-évre.
Az ezután következő napok tudvalevőleg nagyon is emlékezetesek az ifjúság életében. Június közepe és vége a vizsgálatok ideje, amikor a tanulók számot adnak 10 hónapi sáfárkodásukról, hogy aztán az arany szabadságot, a nyári szünidőt annál gondtalanabbul élvezhessék, dúskálkodjanak az édes szülői karok között az érett gyümölcsökben, fürödjenek a hűs folyók enyhítő hullámaiban.
Mintha szándékosan történt volna, éppen az ifjúság védőszentjének, Alajosnak e hónap vége felé következő névünnepe. Lombardiában 1568-ban márc. 9-én született e szent Alajos és istenfélő anyja gondosan, vallásosan nevelte. Állandóan jámbor, aszkéta életet élt, hetenkint háromszor böjtölt és csak a legnélkülözhetetlenebb ételeket vette magához. Azután a jezsuiták közé lépett és az önmegtagadás szelleme a legszigorúbb önsanyargatásra vezette. 1590-ben Rómában járvány dühöngött és a jezsuiták felajánlották szolgálatukat segédkezésre. Szent Alajos ekkor megbetegedett és bele is halt. Lelki tisztasága, engedelmessége és alázatossága miatt az egyház az ifjúság védőszentjének nyilvánította. XV. Gergely pápa 1621-ben boldoggá, XIII. Benedek 1726-ban szentté avatta. 1891-ben a világ minden részéből zarándokoltak római sírjához, Magyarországból is vagy 300 ifjú volt ott és egyúttal Leó pápa előtt is.
A régi rómaiaknál felemlítendő 11-én Matralia, vagy az anyák ünnepe. Mater Matula tiszteletére 13-án Jupiter invictus templomának és a Quintquatrus minores ünnepe volt. Utóbbi a tibicines társulatnak (collegium) különös ünnepe. Ezeknek Minerva volt véső istenük, akinek tiszteletére álarcos körmeneteket rendeztek. A művészek testületet (colletium tibicunum et fidicunum, qui sacris publicis praesto sunt) már Numa alapította és minden nyilvános ünnepen s a magánéletben is nagy szerepet játszott. Nélkülözhetetlenek voltak pl. a temetéseknél.
Június 23-ka dies oter (fekete gyásznap) volt, mert Hannibal a trasimenusi tó mellett (217) e napon verte le Flaminius consult.Ezért malum omen habebat és Ovidius inti is Augustust, hogy e napon semmihez se kezdjen. 24-ke azon csata napja, melyben (203) Masinissa Laelliussal egyesülve Syphax numidiai királyt Carta mellett leverte, fogságba ejtette, továbbá azon ütközet napja is, melyben Hasdrubál, Hannibal testvére a rómaiaktól leveretvén öngyilkos lett. Így majdnem minden nap egy-egy emléket újít fel a rómaiak történetében. Ekkor volt Fors Fortuna templomának ünnepe, akit leginkább a nép és a rabszolgák tiszteltek 29. Quirinus ünnepe a Quirinálon, 30-án a Hercules (et) Musarume! Herculesnek a múzsákkal való említése a görögöktől ered, akiknél a gimnasztika és zene a nevelés kiképzés fő eszköze volt.
Korunkban mintegy határnapnak nevezhetjük János, László, Péter és Pál napját is, melyek e hónap végén szépen összeférnek. – János majdnem minden hónapban van, ezért mondja a példabeszéd tréfásan, hogy „az Isten is János”. Szent László a hős és jámbor szent király, akit a keresztes hadak vezérökké választottak. Igazságos, vitéz; egy fejjel magasabb volt összes katonáinál. Halála után szentté avatták. Nagyváradon gyalog- és lovas szobrokat emeltek emlékére, egy templomot nevéről neveztek el. Nagyvárad közönségesen: László városa. Élettörténetéből sok dolgot énekelt meg Garay és Arany.
Végül állanak Péter és Pál. Péter apostolnak eredetileg Simon volt a neve és galíciai halász volt. Testvére, András útján ismerte meg Jézust, akinek aztán tanítványa lett. Bámulatos az elhatározása, melynél fogva mindenét eladta és követte mesterét. Ettől kezdve hű társa volt, ki aztán őt állhatatosságáért Kephas- (görögül Petros- kősziklá)-nak nevezte. Mikor azonban a főpap házába kísérte, mielőtt a kakas megszólalt, megtagadta őt. Később oly ékesszóló lett, hogy ama pünkösd ünnepén több ezren keresztelkedtek meg az ő szavára. Ő lett aztán a mennyország kapusa s mint ilyet kulccsal a kezében ábrázolja a képzőművészet. Az ő nevével kapcsolatban van a Péter-fillér, amit a kat. hívek a pápának adnak. Az adónak egy neme ez, amelyet Anglia a 8. századból kezdve VIII. Henrikig (1847) a pápának fizetett. Ina angolszász király kezdette fizetni 725-ben azon célból, hogy e pénzből Rómában az angol-papok számára nevelőintézet állíttassék és a Péter s Pál Rómában levő temetőit fenntartsák. Ezért Péter napján minden ház egy pennit fizetett. Ma is milliók mennek e címen a pápa pénztárába.
Pál egyike volt a legjelesebb apostoloknak.
Zsidó eredetű volt és János halála után nagy buzgósággal dolgozott a keresztények és keresztény hit kiirtására, míg egy isteni jelenés ellenkező gondolkozásra nem intette. Azóta előbbi Saul nevét Pálra változtatta s apostoli hivatalra szentelte életét. Sokat utazott és hallgatóit tanította, szorgalmas volt keresztény községek alapításában is.
Júniusban a drágakövek közül az achát uralkodik, amely hosszú életet, állandó egészséget biztosít azoknak, akik e hónapban születnek.
Forrás: Tanulók Lapja 3. évf. 22. szám, 1896. máj. 31.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése