Megállítottam én réti víz futását
Malom-zuhogónál, hol égerfa nőtt;
Víz remegő színén nyári nap múlását,
habon játszadozó napfény ragyogását,
derült éjszakákat, holdat csillag-árban
a lelkembe zártam -
nem tarthattam vissza a futó időt.
Tenyerembe fogtam fecske fiókáját,
Éreztem szívét, a riadt-remegőt;
Öleltem karommal szerelmek csodáját…
Egy-őszi madarat, bús szív néma vágyét.
Gyűjtöttem, mint lombot dérütött határban
s a lelkembe zártam -
nem tarthattam vissza a szálló időt.
Megőriztem gondot, szólást, tréfaszókat,
mosolyt, megbocsátót, jajt is, hördülőt,
névtelen sok arcot, sokfelé-valókat,
utamba-jövőket s tova-illanókat,
magamba gyűjtöttem mind, amerre jártam
s a lelkembe zártam -
nem tarthattam vissza a futó időt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése