Arany János (1817-1882): Ősszel

 

Híves, borongó, őszi nap;
Beült hozzám az unalom;
Mint a madár, ki bús, ki rab,
Hallgat, komor, fázik dalom.
Mit van tennem? Olvasni tán…?
Maradj Homér fénydús egeddel,
Maradj te most!… Jer Ossián
Ködös, homályos énekeddel.

Mert fájna most felhőtlen ég,
Mosolygó, sima tengerarc,
Élénk, verőfényes vidék -
Oh, fájna most nekem e rajz!
Kék fátyol messze bérc fokán -
Arany hajó, mely futva szegdel
Bibor habot… Jer Ossián
Ködös, homályos énekeddel.

Ott kéken a Zeüsz-lakta domb!
Itt zölden a nyájas sziget;
Fölötte lomb, alatta a lomb,
Árnyas berek, zengő liget, -
Hullám-mosott gazdag virány -
Fehér juhok s tulkok sereggel -
Minő kép ez!… Jer Ossián
Ködös, homályos énekeddel.

Füst koronáz erdőt, bokort,
Vendégies hivójelül;
Hősek családja, vig csoport,
Áldoz, toroz máglyák kirül;
Lantszóra lejt ifjú, leány;
Kettős pohár, mézízű nedvvel
Vigan forog… Jer Ossián
Ködös, homályos énekeddel.

S ha zúdulnak véres csaták,
Szabadságért nem küzdenek,
Mert elnyomás, népszolgaság
Előttük ismeretlenek;
Törvényök nincs  boldog hiány!
A vének élő szája rendel
Igazságot… Jer Ossián
Ködös, homályos énekeddel.

Oda van a szép nyár, oda!
A természet lassan kihal;
Nincs többé nagyszerü csoda,
Többé se napfény, sem vihar;
Pacsirta nem szánt, csalogány
Nem zöngi dalját este, reggel;
Nincs délibáb… Jer Ossián
Ködös, homályos énekeddel.

Egyhanguság, egyformaság;
A nappal egy világos éj;
Nem kék az ég, nem zöld az ág;
Menny, föld határán semmi kéj;
Csak sír az égbolt ezután
Örök unalmu lanyha cseppel,
Mig szétolvad… Jer Ossián
Ködös, homályos énekeddel.

Oh jer mulattass engemet,
Hunyó dicsőség lantosa:
Érdekli mostan lelkemet
Borongó ég, kihalt tusa,
Emlékhalom a harc fián,
Ki az utolsók közt esett el,
Remény nélkül… Jer Ossián
Ködös, homályos énekeddel.

Felhőid és zúgó szeled,
A zizegő haraszt, mohar,
Magányos tölgy a domb felett,
Bolyongó tüz, hullámmoraj -
Ez, a mit lelkem most kiván!
Enyésző nép, ki méla kedvvel
Multján borong… Jer Ossián
Ködös, homályos énekeddel.

Kinek sötétes éjjelen
A hős apákhoz költözött
Daliák lelke megjelen,
Alánéz bús felhők között
És int feléd: „Jer Ossián,
A holtakat miért vered fel?
Nincs többé Caledonián
Nép, kit te fölgyujts énekeddel!”

Forrás: Magyar költők könyve. Második kiadás. Geibel Armin Pest,  1857.