Szász Béla (1840-1898): Intő rózsa

 
(Smets V.)

Hol a bérczes hegyre hegy kél
S völgy nyiláván gyors patak zúg,
Vad fenyűt, setétlő jávort
Szédületes mélybe döntve;
Hol ijesztő szakadások
Váltakoznak nyilt, mosolygó
Zöld s maragdos  pagonyokkal:
Lent a völgyben zárda állott,
Félig törmelékbe hullva.
Félig oszlopokra dülve,
Ősz barátok lakták egykor,
Szent Bernátnak szerzetéből,
Hő imák között virasztva,
Jótevésben, olvasásban,
Könyvirásban elmélyedve.

Ős csodáknak idejében,
Régen, régen mindig úgy volt,
Hogy, a mikor egy-egy testvér
Megtért Ábrahám keblébe
A halál sötét kapúján;
Ott talált, éjfél ha eljött
S szent imára gyültek össze,
Ott talála terdeplőjén
Mindig egy fehérlő rózsát.
S a kiválasztott a rózsát
Vette buzgó áhitattal
S czellájába zárkozott el
És meggyonva ott vezeklék
Kis keresztje zsámoljánál,
Melyre föltűzé a rózsát,
Mig a kór kezét rátéve
Sirja széléhez vezette
S néma hulla lett belőle
És, körülte szent zsolozsmát
Énekeltek társi érte.
Igy esett, hogy készületlen
Egy testvér se’ tért honába,
Mert  e l ő r e  hirül adta
Utjokat az  i n t ó  r ó z s a…

Egykor ismét, éjfél tájon,
Föl a karba lépdelének
S im egy ifju testvér helyén
Ott fehérelék a rózsa,
Intve hogy a vidor, ifju
Élet szintén úgy elhervad,
Mint a telt pirosló rózsa.
Megremeg az ifju testvér,
Hogy már ily korán költözzék,
Elszorul a sziv keblében
S gyors kézzel az intő rózsát
Félretolja, egy galambősz
S összegörbült agg helyére,
Ki már régen vágy a sirba;
- Igy remélve menekülni
Kora végnek intésétől.

Ah! de hallga! Más nap keltén
Mit jelent a sok harangszó,
Mit a megrémült testvérek
Jaja, könyje, bús panassza?
Ah! az i fjut halva lelték
És halott az agg barát is
S ah! A szép fehérlő rózsa
Vérvörös lett, úgy piroslik…
Ezt siratják a harangok.
Ezt zokogja fönn a chorus…
És midőn néhány év mulva
Tova költözék egy testvér:
Néma, mély panasz kel érte,
Mert a fehér intő rózsa
Nem jelent meg térdeplőjén,
Mert beszennyezé a – gyilkos…

E vidéken így hallám az
I n t ő  r ó z s a  bús regéjét -
És midőn a völgybe szállva
A romokat megtekintém:
A szétomlott törmelléken
Mind fehér rózsák nyilottak.
- Elborulva szedtem össze
Egy füzér halotti rózsát,
S elfogódva sugta ajkam:
Légy kegyelmesség királya,
Minden ifjunak, ki élte
Szép fehér intő rózsáját
Vérrel mocskolá be. – Ámen!

Forrás: Részvét Album a kolozsvári és marosvásárhelyi árvaházak javára. Szerkesztette Hory Béla és Moldován Gergely. Kolozsvártt, 1872.