Medgyes Lajos (1817-1894): Önmentség – 1846.

 

Sokszor veték azt már szememre:
Hogy búmat nem panaszlom el,
Holott arczom sötét a bútól
S lantomról a bú énekel:
Tán nemzetem bukását sejtem;
Vagy könnyem önszivemre ejtem
Eljátszott életsorsomon:
S ezért emészt a fájdalom?!

Mesés rejtély zár el előlük,
Nem látnak el szívem megett,
Hol az élet mély titkaimmal
Testvéresen fognak kezet:
Hogy bizalom s részvét nem kellnek
Szentségi az ember kebelnek
S mint egy megszállott idegen
Élek a földi életen.

Mért vágynátok panaszra birni,
Mért tudni rejtett titkaim?
Oh hagyjatok magamba sirnom,
S így halni el, barátaim!
Ha részt is vesztek e könnyekbül
Fájdalmam ezzel nem könnyebbül:
Mint egy homályos képzelet
Hadd vesszek el előletek.

Az életben oly sok üröm van:
Szaggassátok virágait;
Botor: ki felkeresni vágyik
A temetők zárt titkait.
Én elmegyek mint vándor-csillag
Mely szétbomlott fényárral csillog,
s melynek tüntén az emberek
Ezer titkot beszélenek.

Forrás: Részvét Album a kolozsvári és marosvásárhelyi árvaházak javára. Szerkesztette Hory Béla és Moldován Gergely. Kolozsvártt, 1872.