Hory Farkas (1813-1872): A lelencz

 

Hintó robog, megállj te csillogó fogat;
Vagy letépem maja az ezüstös rojtokat,
Jármüvedben ama kecses delnő szemét
Hadd lássam s szemén át keblének rejtekét,
Az érzés, ösztön és a sejtelem nyomán
Létem sötét egén nem támad e korány?
De nem, - robogj tovább; szegény, szegény gyerek
Ily merész álmokon merengni hogy merek?
Hiszen anyád talán zilált fedél alatt
Rongy mezü, s asztalon szák a könyör falat;
Vagy az koldulni most tán házról házra jár,
Vagy inségsujtottan elvitte a halál.
Akár ki légy anyám, ha élsz e föld tekén,
Isten elé miként vádló idézlek én.
S a tényállás után az égre! Mit remélsz
Fejedre itt alatt s lelkedre ha nem élsz?
Ha kihajt – lásd – a fa, ágának tápot ad,
S az ágon ápoló keblén dús lomb fakad,
A galamb szájából éteti kisdedét
A báránytól anyja nem vonja el tejét.
Báránytól – mit mondok? A vad hienna tá
Miglen életre kap, tul adna magzatán?
Anyám! Bocsássa meg az égi irgalom,
A mit velem tevél nincs szól kimondanom.
Szerelmed gyümölcsét szivednek darabját,
Hogy a holtig kinzó véletlennek add át.
Eldobtad; most siró majd mosolygó szája
Emlőért esenge, s egykét rongy pólája
mind az, a mivel őt utjára eresztéd,
Mely lelkedre metszé a bűnvád keresztjét.
Talán szegény voltál és az inség képe
Volt az, a mi minden szent érzést szét tépe?
Türtem dolgoztam voln’ tizszeres munkával
Bérét megosztandó egy édes anyával.
Búdban hallottál voln’ így beszélni engem
Megsegit az Isten édes anyám lelkem.
Vagy tán bűn gyümölcse voltam és a szégyen
Vivott diadalt az anyai érzésen?
Te a bűn párnáján szenderegtél vakul,
S engem taszitál ki magadért bűnbakul,
Hogy p iruljon érted az a ki nem vétett,
Bűnt bűnnel tetézett elkésett szemérmed.
Névtelen bedobtál az embercsaládba,
Nem honos, jövevény vagyok én e házba!
Karjaim meghagytad; de velek mit érek?
Ölelni se apám, anyám, se testvérek,
Baráti s szerető szivet ki nyújt annak
Kin a születésnek rút szeplői vannak?
Ki tudja melyik fajhoz tartozik nemzetem?
Hazámul a lelenczház szük körét lelem.
Mint törzsről letört ág, mit a földbe szúrál
Rokontalan élet-nedvtől teng csak; úgy ál
Éltem is melynek nincs czélja és iránya.
Puszta hajó mit a vihar sujta, hánya,
Édes anyám ki ezt talán látod, tűröd;
Az irgalmat isten bocsássa meg bűnöd.

Forrás: Részvét Album a kolozsvári és marosvásárhelyi árvaházak javára. Szerkesztette Hory Béla és Moldován Gergely. Kolozsvártt, 1872.