Sziklay János (1857-1945): A vendéghez

Isten hozott, soká nem látott,
Mindig óhajtott hü barát!
Nem leled itt a régi sürgést,
A mulatók harsány zaját,
Oh csöndes most az ősi fészek,
Régtől nem ér vig napokat,
De tégedet a régi lánggal
A régi szeretet fogad.

Ülj ide, öreg asztalunkhoz,
Ne kérdezd: merre tünt
A fürge nép, mely itt tanyázott,
Velünk vigadt és lelkesült?

Beh jól esik megosztani véled
Mindent, a mit még adhatunk.
Együtt ujongtunk egykor; együtt
Most tomboljuk ki bánatunk.

Azt hittük akkor: ősapáink
Öröke, e hon a mienk.
Nem gátol semmi, hogy kivíjjuk
Czélunk, mi dicső és mi szent,
Azóta olyak keritettek
Falánk hatalmat idebenn.

Rosszabbak ők, mint itt dulongott
Tatár, török, német hadak,
Kik azt vitték csak, a mi termett,
A föld számunkra megmaradt.
De ők, bár itt nőttek nagyokká,
Furfangosan incselgenek,
Hogy bitangok kezére játsszák
A féltett ősi telkeket.

Oh védjük meg minden göröngyük!
Ha szüntelen résen leszünk,
Ha erőnk ellenük szegezzük:
Ármánykodás nem bir velünk.
Ha köztünk senkit meg nem ejtnek
Ez árulók fogásai:
Hatalmuk tüstént semmivé lesz
És nem fognak kifosztani.

Dicsőségük hadd harsonázzák
Káprázat és mámor között!
Ők nem vezérek, de kufárok
Kezében bérelt eszközök.
Kerüld pompájuk, a mi hódit,
Ne érintsd fertőző kezük,
Lökd vissza, a mit ők kinálnak:
Rakott táluk, telt serlegük.

De ez a nyájas ősi fészek
Maradjon bántatlan nekünk.
Megóv azoktól, kik gyülölnek
És kiket mi is megvetünk.
Itt a szabadság! Itt a béke!
Mi itt találunk pihenőt.
E levegő megedz, felüdit,
Uj kedvet ád és uj erőt!

Forrás: Magyar Szemle Emlék-albuma 1888-1898. Kiadta Kaczvinszky Lajos. Bp. 1898.