Lévay Mihály (1862-1948): Hivatásom

Az ég akarta, sorsom az nekem
S míg élek az leszen,
Hogy fölsegítve, ki leroskadott,
Vezesse két kezem;
Hogy járjak ólmos, szürke ég alatt,
Hol vár a szenvedés
S bizalmat gyujtsak én a szíveken,
Reményük hogyha vész.

A nap felém is küldöz fénysugárt,
Derűért reszketek;
Örömben uszva vágyom élni úgy,
Miként az emberek;
Tavasz költészetét, színét, hevét
Sovárgja lelkem is.
Ösvényt keresgetek, mely biztatóan
Dalos ligetbe visz.

De szívem délibábos álmai
Repülve tűnnek el,
Eszményi czélom tiszta szárnyain
Egek felé emel:
Óh szép,magasztos élni, küzdeni
Lemondva, másokért
S keresni nem a földi, hervadó -
De az örök babért!

Forrás: Magyar Szemle Emlék-albuma 1888-1898. Kiadta Kaczvinszky Lajos. Bp. 1898.