Tóth Kálmán (1831-1881): Halál

Nem, nem az a halál, - a hogy itt nevezik -
Ha koporsónknak a födelét szegezik;
Nem, nem az a halál, a mit a léha hisz,
Midőn a gyászszekér a temetőbe visz;
És az sem a halál, midőn már más sirat,
Érdek vagy fájdalom, bú vagy szükség miatt,
Ah az, az a halál: midőn még  i t t  vagyunk,
De halva – és magunk siratjuk enmagunk!

Emlékszem – ismerék egy fürge gyermeket,
Oly vidám, játszi volt, lepkéket kergetett,
Sokszor nádméz után megmászta a tetőt;-
És volt egy anyja is, ah hogy szerette őt!
Csókjával üldözé szülőjét mindenütt,
S ha leült az anya, ölébe lefeküdt -
Boldog fiu vala; de elvevé az ég!
Hol van? – sehol! – pedig e gyermek én valék!

S ismertem egyszer én egy lázas ifiut,
Szeretni, mint ez, úgy ah, többé ki se tud!
Tudomány, eszme, kincs! – mosolygott mindenen:
Hát más cél is lehet, mint csak a szerelem?!
Oh hogy szeretett – és megölték azután;
E lázas ifiut legjobban siratám:
Ha föltámasztaná még egyszer egy tavasz!…
Nem! Ah, - örökre holt! – tudom, - én voltam az!

És volt egy férfi is, a kinek kebele
Szeretet-, bizalom- s szent lánggal volt tele,
Van hála – azt hivé – barátság, becsület,
S jónak győzelme, mely késők bár, megjöhet -
Volt egy ily férfi is, hanem megmérgezék;
Csak számitás van itt, gonoszság, és szemét.
Minek is szeretett, remélt, hitt annyira,
Nem kellett volna oly hamar meghalnia!

Meghaltam sokszor én, többször mint az a hab,
Mely, hogyha a folyón sár- s kórónak halad:
Elpattan s ujra más alakban jő elő. -
Nem ott van a halál, a hol a temető,
Itt is sokszor halunk, oh én ezt érezem,
Én már rég meghalék – fejem forr és kezem
Mozog még – de tudom, hogy ez nem élet – és
A mi még hátra van: az csak  e l k ö l t ö z é s!

Forrás: Alföldiek segélyalbuma . MDCCCLXIII. Szerkeszték:  Reviczky Szever és Zilahy Károly. A tiszta jövedelem a szükség által sujtott alföldi nép gyámolitására lőn fordítva. Deák Ferencnek, a nemzeti közvélemény országosan tisztelt képviselőjének, hazafiui kegyeletük jeléül ajánlják a szerkesztők. Pfeifer Ferdinand bizománya Pest, 1864.