Midőn mi kedves halmainkon
Együtt lakók még hajdan, ott
Hol a patak fut, a bokor reng,
Az erdőszéli kis lakot:
Tiz éves volt ő és én harminc;
Én voltam néki a világ.
Oh! milyen illatos az óriás
Zöld fák alatt a fü, virág!
Ő volt örömöm, boldogságom,
Ő volt nyugvásom, kék egem,
Midőn így szólitott: atyuskám,
S szívem kiáltott: istenem!
Sok édes álmaimba’ lelkem
Csak víg szavára hallgata,
S borus arcomra fényt deríte
Két szép szemének csillaga.
Király lányának hittem őt, ha
Kezénél fogtam; szüntelen
Virágokat keresett ő csak
S szegényeket az útfelen.
Ugy adott ő a mikint más lop,
Titkon, ne lássa senki se.
Oh! a szép kis ruhára, melyet
Viselt, ti emlékeztek-e?
Midőn az este béköszöntött
Lámpám körül víg zajt ütött,
Mig röpködött az esti lepke
A kipirult üveg körött.
Az angyalok bámulták benne
Maguk. Mily szép volt reggele!
A pillantást, mely nem hazudhat,
Az ég szemébe tette le.
Oh! milyen ifju voltam akkor,
Hogy föltünt vándorutamon!
Gyermeke volt ő hajnalomnak
S reggeli fényes csillagom!
Nyáron, időn szép tiszta égről
A nyájas hold mosolyga ránk,
Hogy” sieténk ki a mezőre,
Erdők ölén hogy” futkosánk!
Aztán a kis magányos fényről
Jelölve meg kisded lakunk,
Visszajövünk a völgyön át s az
Öreg falnál befordulunk.
Jövet beszéljük égő szívvel,
Mily fény van túl a kék egen.
Mint méhe mézét, én ez ifju
Szép lelket úgy képezgetem.
S hogy megjövénk, a kedves angyal
Milyen derült volt, mily vidám…
Minde szép dolgok elmulának
Mikint a szél s mikint az árny!
Forrás: Alföldiek segélyalbuma . MDCCCLXIII. Szerkeszték: Reviczky Szever és Zilahy Károly. A tiszta jövedelem a szükség által sujtott alföldi nép gyámolitására lőn fordítva. Deák Ferencnek, a nemzeti közvélemény országosan tisztelt képviselőjének, hazafiui kegyeletük jeléül ajánlják a szerkesztők. Pfeifer Ferdinand bizománya Pest, 1864.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése