Népdalok (A Kisfaludy-társaság ujabb gyüjteményéből)

I.
Monostori határon
Sok zab termett a nyáron:
Sárga csikóm, a télen
Nem buslakodsz te éhen.

Mig a zabot vetettem,
Árnyékba’ nem pihentem;
Te se pihenj meg addig,
Hol barna babám lakik.

Vetek zabot máskor is,
Vigy babámhoz százszor is,
Ha te nem élsz zab nélkül:
Biz én se rózsám nélkül.

II
Szépen legel a Prónai gulyája,
Szépen sétál az ispánné leánya,
Kiüzeni a gulyásnak előre,
Terijje le a subáját a gyepre.

Lányom, lányom! Lányomnak sem mondalak,
Ha én téged egy gulyásnak od’adlak.
- Nem bánom én, édes anyám! tagadj meg,
Az én szívem egy gulyásért hasad meg!

Még a búza ki sem hányta a fejét,
Már a madár mind kiverte a szemjét.
- Én istenem, egy istenem, istenem!
Látod anyám!mire vitt a szerelem!

III.
Megégett a szegedi nagy cserény,
Beleégett barna gulyás legény, -
Beleégett három pár ruhája, -
Számadónak kivarott subája.

Számadónak nincsen semmi kára,
Másikat vesz szegedi vásárba’,
De a szegény barna gulyás legény
Hej! Maga is beleégett szegény.

Barna kis lány kerüli a cserényt,
Keresi a barna gulyás legényt:
Barna kis lány, hiában keresed;
Beleégett ki téged szeretett.

- Hol van? Mutassátok meg a sírját,
Hadd öntözöm könyeimmel hantját,
Hadd teremjen rózsát, ne töviset,
Mert ő igen igazán szeretett.

                Közli

GYULAI PÁL

Forrás: Alföldiek segélyalbuma . MDCCCLXIII. Szerkeszték:  Reviczky Szever és Zilahy Károly. A tiszta jövedelem a szükség által sujtott alföldi nép gyámolitására lőn fordítva. Deák Ferencnek, a nemzeti közvélemény országosan tisztelt képviselőjének, hazafiui kegyeletük jeléül ajánlják a szerkesztők. Pfeifer Ferdinand bizománya Pest, 1864.