Vályi Nagy Géza (1891-1968): Ivó magyarok

 
Öszös szittyák pincébe járnak
Üritgetni öreg kupákat, -
Meredek pincegádorok
Lépcsőjén döng léptük a mélybe
S egy-egy vén volt harcos kezébe’
Pókhálós gyertyaszál lobog.

Öszös szittyák pincébe járnak,
Tilalmat, törvényt átalhágnak
És mégis isznak valahol,
Mint az üldözött keresztények, -
Pince zugába, ha betérnek, -
Krisztus vérévé lesz a bor.

Öszös szittyák pincébe járnak,
A megbomlott, véres világnak
Romján – keserü az ital,
Méreg a bor, a mámorokba
Petur békétlen lelke zokog ma,
S a jókedv sajgó kínba hal.

Öszös szittyák pincébe járnak,
Némán tünődve iddogálnak…
S elfogyhat akár egy akó,
Lassan indul szó erről-arról,
de ha megindul, csak a magyarról,
Csak a hazáról foly a szó.

Öszös szittyák pincébe járnak,
Pipafüstben hosszan vitáznak,
- Már amíg a gyertyában tart, -
S mindig ugyanaz vitájuk vége:
Összecivódva, szent lázban égve
Átkozzák s áldják a magyart!

Forrás: Magyar Lélek. A magyar népművelők országos folyóirata. Szerkeszti: Hankiss János. III évf. 8. sz. 1941.