Balladák

 Kis Júlia*

„Hallod-e te király-úrfi!
Jere este guzsalyasba.”
„Nem mehetek te király-lány,
Hogy’ juthatnék túl a Dunán!
Este későn sötét leszen,
S a Dunába belé esem.”
„Vagyon nekem szövétnekem,
Tornácomba kitétetem,
S meg is gyujtom, mihelyt lehet,
Világánál átal jöhetsz.”
Megindula király-úrfi,
Este későn guzsalyasba;
S belé esék a Dunába,
A Dunának közepibe.
Úgy sír, úgy sír király-leány,
Király-leány kis Júlia.
Szóval kérdi asszony-anyja:
„Mér’ sirsz, fiam, kis Júlia?”
„Hogy ne sirnék asszony-anyám,
Elvesztettem gyöngyös pártám,
Belé esett a Dunába,
A Dunának közepibe’.
„Vagyon nekem gyöngyös pártám,
Azt én mindjárt neked adom.”
„Nem kell nekem senki másé,
Csak kell nekem a magamé.
Hallod-e te asszony-anyám!
Hivassuk fel Biró Jankót, 
Biró Jankót, vízi búvárt,
Hogy fogja ki gyöngyös pártám.
Hallod-e te Biró Jankó,
vedd ki az én gyöngyös pártám!”
„Nem kapok(1) én gyöngyös pártát,
Csak kapok én király fiát.”
„A’ kell, a’ kell Biró Jankó,
Biró Jankó vízi búvár.
Hozd fel ide palotámba,
Tedd fel ide én ágyamba.”
Úgy sir, úgy sir király-leány,
Király-leány kis Júlia:
Neki szive meghasada,
Mindjárt szörnyü halált hala.
Az egyiknek csináltattak
Fejér márvány kőkoporsót,
A másiknak csináltattak
Vörös márvány kőkoporsót,
Virágos kertbe temették,
Egymás mellé elültették,
Az egyikre palántáltak
Fejér csíkos tulipántot,
A másikra palántáltak
Tiszta vörös tulipántot.
A szerelmeseknek lelke
Élő tulipánttá leve,
S addig s addig nevelkedtek,
Amíg összeölelkeztek.
(1) találok)

(* Ez a bájos ballada a szerelem legyőzhetetlenségének gondolatát dicsőíti. A virágok egybefonódása jelképezi a szerelmes lelkek elválaszthatatlanságát.

BORISKA

„Boriska, Boriska, szép lyányodért jöttünk,
Törökök kezébe szép lyányodat add ki!”
’Állj fel lyányom, állj fel, állj fel a kőpadra,
Nézz ki az ablakon, mit látsz-e alatta.’
„Három üveghintót, kilenc arany zászlót.
Hát nem volt-e kendnek egy darab kenyere,
Egy darab kenyere, egy pohárnyi bora,
Hogy ne adjon engem törökök kezébe?”
Kimegyen a kertbe, leborul a gyepre,
Zokogva kiáltja: „Virágim, virágim,
Tőbül hervadjatok, földig száradjatok,
Hadd lássa meg minden, hogy engem gyászoltok!”
Bemenyen a házba, leborul az ágyba,
Zokogva kiáltja: „Gunyáim, gunyáim,
Szegrül lehulljatok, földön rothadjatok,
Hadd lássa mostohám, hogy engem gyászoltok.”

MONDJ URADNAK ENGEM*

Héj páva! Héj páva! Császárné pávája!
Szegény legény voltam gazdag leányt vettem,
s a gazdag leánynak kedvit nem lelhettem,
A vásárba mentem, piros csizmát vettem,
Avval haza mentem, az asztalra tettem.
’Kéncsem, feleségem, mond uradnak engem!’
„Én bizon sohasem, teljes életembe!
Mert apám házánál nagyobb urak jártak,
Ököt sem uraltam, téged sem urallak.”

Héj páva! Héj Páva! Császárné pávája!
Szegény legény voltam, gazdag leányt vettem,
S a gazdag leánynak kedvit nem lelhettem.
A vásárba mentem, rojtos ruhát vettem,
Avval hazamentem, az asztalra tettem.
’Kéncsem, feleségem, mondj uradnak engem!”
„Én bizon sohasem, teljes életembe!
Mert apám házánál nagyobb urak jártak,
Ököt sem  uraltam, téged sem urallak!”

Héj páva! Héj páva! Császárné pávája!
Szegény legény voltam, gazdag leányt vettem,
S a gazdag leánynak kedvit nem lelhettem.
Az erdőre mentem, somfabotot szeltem,
Avval hazamentem, a pad alá tettem.
’Kéncsem, feleségem, mondj uradnak engem!’
„Én bizon sohasem, teljes életembe!
Botom elé kapám, hátára vagdalám:
„Uram vagy, uram vagy, halálig uracskám!”

(* Shakespeare Makrancos hölgy c. vígjátéka alapgondolatának népies változata lehet ez a humoros „ballada”. Több helyen ismeretes az országban. – A tudtán kívül elígért leány népballadáink közismert alakja. Megkapó drámaisággal festi a népképzelet az ellenségnek kiszolgáltatott székely leány megrendítő fájdalmát.)

Forrás: Magyar Lélek. A magyar népművelők országos folyóirata. Szerkeszti: Hankiss János. III évf. 7. sz. 1941.