Ebben az esztendőben, 1941-ben, az újságok és a folyóiratok mind tele vannak a tatárjárás emlegetésével. Ennek az az oka, hogy ebben az esztendőben volt pontosan hétszáz esztendeje annak, hogy a tatárok betörtek Magyarországra és azt a muhi mezőn történt véres csata után végigszáguldva felégették és elpusztították.
1241. április 11-én volt ez a csata a muhi mezőn.
Az idén éppen Nagypéntekre esett ez a nap, a magyarság történelmének egyik legszomorúbb emléknapja és én, mivel a muhi puszta itt van a lakóhelyem tőszomszédságában, Nagypénteken kisétáltam a régi csatatérre, hogy megnézzem azt és elmondhassam azoknak, akiket érdekel, hogy milyen is az a muhi puszta?…
Hát elsősorban is nem puszta…
Ahogy a Borsod-megyei Hejőbábából észak felé kimegyek, már ott vagyok a muhi „puszta” déli nyúlványain. És ez a föld áldott, termő és termékeny föld, amelyet dúsan borít a vetések zöld bársonya, a zsendülő füvek és a pezsdülő élet szőnyege.
Élet a Halál felett…
Balról Hejőszalonta, jobbról Nagycsécs integet a tornyával s úgy érek mindenütt zöldülő vetések, barna szántások között kicsit már a balról elmaradó Hejőkeresztúr fölé, ahol már – úgy érzem – történelmi rögöket taposok.
Ez itt már a muhi mező, a csatamező, amelyen a nagy összecsapás lejátszódott ezelőtt 700 esztendővel, pontosan 1241. április 11-én.
Ma szántóföld itt az egész tájék. Szép, jó fekete, borsodi humusz, telve az új életmagok minden ígéretével, búzákkal, rozsokkal, árpákkal. Csak a lengőtányéros napraforgónak barnállik még a helye.
0Régen város állt ezen a helyen: Muhi városa. Ennek a határában esett meg a híres csata. Muhi pusztának csak azóta nevezik e helyet, mióta elpusztult a város, Muhi városa és puszta lett a helye.
Muhi városa túlélte a tatárjárást. Később pusztult el. Úgy 1500 örül.
Ahol a magyarok tábora állhatott, ott most keresztút van. Az Ónod-Nagycsécs és a Hejőkeresztúr-Girincs közötti út keresztezi ott egymást.
Innen már csak pár száz lépés a Sajó, melybe éppen a keresztúttal szemben torkollik a Hernád…
Ez a föld az, amelyen apáink vére folyt…
Barna földművesember szántogat az egyik tábla földön, éppen úgy, mint ezelőtt hétszáz esztendővel, s valahonnan égés-szagot ver az orromba a szél… Valahol most is ég valami.
Hétszáz évvel ezelőtt igen nagy tüzek lehettek errefelé…
Megkérdezem az embert:
- Lelnek-é sok csontot a szántásban, bátyám?
- Néha – felel visszaköszönve –, de sírt, az találtak kettőt is.
- Sírt?
- Tömegsírt. Tele voltak csonttal. Az egyikben még kardot is találtak.
- Hova tették?
- bevitték a miskolci múzeumba.
Másnap reggel a miskolci múzeumba vitt az utam.
A múzeum igazgatója, Leszih Andor nagy örömmel fogadott, amikor a muhi mezőt kérdeztem tőle.
- Kapóra jött, tiszteletes úr. Éppen most van a muhi emlékkiállítás.
- Igazán?
- Tessék. Ez a két szekrény a muhi mezőn feltárt egykorú tárgyakat őrzi.
… Lándzsahegyek, nyílhegyek, két, pallosnak is beillő, keresztmarkolatú kard, hété darab sarkantyú, egy nyakpánt, hajcsatok, gombok, néhány pénzérme, kígyófejes karkötők, pár karikagyűrű és három pecsétgyűrű az egész muhi lelet.
Az egyik pecsétgyűrű színarany. Valami fás címer a vésete és ez a körirata: „Sig. Nicolaus”.
Aztán van még egy ólompecsétből egy olyan darab, mint egy ötpengős felső karéja. IX. Gergely pápáé volt a pecsét. Valami fontos iratra üthette egykor. Most emlék, régi emlék…
A két szekrény mellett csakugyan ott vannak a tömegsírok fényképei. Rettenetes csonthalom, de azoknál is többet mondók az egykori írásos emlékek, amelyeknek magyar fordítását a falra szegezte a tudós múzeumigazgató.
Az egyik oldalon sok kép között két egykorú kínai rajz másolata.
Batu herceg és Subutáj kán arcképe.
Batu komoly fiatal férfi, Subutáj kaján arcú, vén ragadozó…
Velük szemben egy írás, kivonat a Jüen-shi-ből, a mongol császári család történetéből, mely a muhi csatáról a következőket mondja: a hadsereg átment a Ha-tsa-li-hegységen (Kárpátok) és megtámadta a Kie-lient, vagyis a mad-ja-r-ok királyát öt hadtesttel öt különböző úton haladva előre. Subutáj Batuval volt és az előcsapatot vezényelte. A többi csapatok vezérei Hu-li-wu, Si-bán, Ha-dán voltak. A Kie-lien h íres lévén vitézségéről, Subutájnak hadicselhez kellett folyamodnia. Mikor a hadsereg a Tu-ning-folyóhoz (Sajó) érkezett, Batu herceg átkelt a folyón… eközben összekapott az ellenséggel, harminc embert veszített és egyik hadsegédét, Ba-hatut is megölték. Batu erre nagyon elkedvetlenedett és visszatérést javasolt, de Subutáj így szólt: „Herceg, ha Te vissza akarsz fordulni, nem akadályozhatlak meg, de ami engem illet, én elhatároztam, hogy addig nem térek vissza míg a Tu-na-folyót és a Ma-chák városát, azaz Pestet el nem érem!”
A csatáról annyit mond a mongol történelem: Batu is az ellenségre rohant, akit a csatában megvertek…
A másik egykorú írás már magyar szerzőtől való és részletesebb tudósítást ad a rettentő csatáról.
Rogerius mester Siralmas éneke ez, amely a 28. fejezetben a következőket írja: … zavar támadt… a katonák nem találták uraikat… a király és a kalocsai érsek nem volt képes némelyeket harcra bírni… Kálmán herceg, a király öccse, azokkal, akiket a nagy szorultságban összegyűjthetett, csatát kezdett s a harcot a nap nagy részén át folytatta, abban a reményben, hogy majd segítik, de csalódott…
… ebben a nagy ütközetben sem szó, sem lárma nem hangzott köztük…
Majd a pusztulásról ír Rogerius, így: Oly nagy pusztulás történt, hogy azt megbecsülni nem lehet. És nincs halandó, aki biztosan tudná azoknak a számát, akik belefulladtak az ingoványokba és folyókba, vagy akiket megemésztett a tűz és elejtett a kard. Mert az utakon és mezőkön sok hulla feküdt, némelyek levágott fejjel, mások darabokra vagdalva. Ez a vész, ez a romlás, ez a pusztulás két napi járóföldre ellepte az utakat és az egész föld vöröslött a vértől…
Eddig tart a Rogerius egykorú „riportja” a muhi csatáról. És ennyi az egykorú emléke a rettenetes harcnak.
Fájdalmas emlékek, de mégis biztatók!
Ha ebből a sírból feltámadt a magyar, akkor nem lehet sír, amelybe örökre be lehessen zárni!
Forrás: Magyar Lélek. A magyar népművelők országos folyóirata. Szerkeszti: Hankiss János. III. évf. 6. sz. 1941.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése