Bodor Aladár (1880-1952): Viharmadár dala

 
Jövök a mélyből. Az ébredő tenger
Lázas szive küldött föl sóhajképen,
Hogy itt fönn megjelentsem: mi fáj ott lenn,
S a csöpp a csöppnek mit suttog a mélyben?

Anyám a tenger. Szivembe sötét vért
Tajtékos zord habjábul ő adott,
Lázadt hullám vonagló, dörgő ajka
Csókolt szárnyamba birkózó dacot.

Szerlemesem: az árbóc lidérclángja,
E halálos szép tűztollú madár,
Álmom: bús sejtés a nagy zivatarról,
Dalom: jóslat, mit küld a tengerár.

Jaj, mért nem néma lettem! Szörnyű végzet
Rámrótta s kell dalolnom jóslatot
Sikoltó fájdalommal egy hajóról -
S e jóslásba, érzem, beléhalok.

Forrás: Pápai Hirlap III. évf. 6. sz. 1906. febr. 10.