Bodor Aladár (1880-1952): Hamlet

 
Mikor legfényesebb a nap: előtte
Gyáván lezárul fénysóvár szemünk;
Úgy van mindig, hogy sóvár életünkbe’
Midőn a legforróbb csókig kerülne:
Csókolni nem merünk.

A legsujtóbb vágást a kellő percben
Kislelküen nem sujtja el karunk,
A sülyedő hajón, az égő házba’
A legdrágábbat hagyjuk tétovázva,
Aztán sirathatunk.

… Haj, volt egy álom, égből szállt le értem,
Mint Illésért, úgy jött tüzes szekéren,
Álom, mit nem mert még álmodni senki!…
S én, jaj, nem mertem vértanúja lenni,
S tűz-sebjétül örökre hull a vérem.

Forrás: Pápai Hirlap III. évf. 22. sz. 1906. jún. 2.