Bodor Aladár (1880-1952): Látogatás

 
Úgy érzem néha, nálam jár a lelked.
Te messze tőlem még tán meg se sejted,
Hogy ábrándozva, szép fejed lehajtva
Hozzám jöttél egy pillanatra.

Eljösz, fölvéve rózsaszin ruhádat,
Szobámban rózsaszinü hajnal támad,
Tekinteted mosolyogva rámveted,
S kezembe simul a kezed.

S csak mintha halk imát vennék ajkamra,
Mint fecskeszárny a tó tükrét suhanva
Érinti, hogyha száll a tó felett:
Megcsókolom a szemedet.

Aztán eltünsz. S te nem tudod, nem sejted,
Hogy ábrándozva nálam járt a lelked,
Nem tudsz a csókról, csak azt érezed,
Hogy valamimtől forró a szemed.

Forrás: Pápai Hirlap III. évf. 1.sz. Pápa, 1906. jan. 6.