Bodor Aladár (1880-1952): Piros mozdony

 
Földobog… s egy alagutból
Szeme kigyul s jő piroslón,
Ujra itt a régi láz, oh,
Elragad a piros mozdony.

Elég volt itt. Bus állomás.
Kormos üvegtető-égbolt,
Rozsdás sinen ritmustalan
Állni, várni – oh elég volt!

Megcsillanni uj hajnalban,
Oh, zihálni forró mellel,
Szétvetni az éj krpitját,
Oh, röpülni uj szelekkel!!…

Harmatos rét sorompótlan,
Uj virágok, kék világok,
Szédült hidak ölelése: -
Kitárt karral beleszállok!

Róma, Páris, Alpok, fjordok…
Ezer küszöb ég alattam,
Kóstolatlan bor s titok vár,
Ezer szépség, csókolatlan…

… Becsukódik szemem, mint a
Méhsejt, mézzel teli telten,
Piros mozdony, hallgatózom,
Messze, messze dobog bennem…

Mennyi az ut, mit nem jártam,
Mennyi a tüz, mit nem égtem,
Mennyi forró csókos Szépre
Várok még uj reszketésben!

Száz alagut tárul, zárul,
Száz messzi sin borzong bennem,
Jaj nekem, be gazdag vagy még,
Csókos vagy még, Ismeretlen!

Forrás: Magyar Írás 2. évf. 8. sz. 1933. okt. 1.