Kazinczy Ferenc: Bor mellett

Életem fut, s nemsokára

Már e szép kor elrepül;

Érzem, messze nincs határa,

S majd komor telére dül;

De borral, sebes szárnyának

Lépvesszőket hányhatok;

Bort hamar, bort! elmultának

Ha iszom, kacaghatok.

Még most, hála istenimnek!

Kelyhem bátran forgatom;

Még most, hála istenimnek!

Lollimat csókolhatom.

Még nincs, aki elfogassa

Gyanúba vett levelem.

Nincs, aki tudakoztassa,

Ki sziszeg titkon velem.

Lyányka, jer, jer, mártsd rózsádat

Kelyhem édes nedvibe,

Fonjad azt, s melypántlikádat

Hajam barna fürtibe.

Ingereld szám szomjuságát,

S ah, éreztessed velem,

Éltemnek fő boldogságát

Hogy csak kebledben lelem.

Forrás: KOSZORÚ – A magyar költészet tavaszi virágaiból – Összeállította Király György - Nyomtattatott Kner Izidor költségén és betűivel Gyomán, 1921.

 

Kazinczy Ferenc: A kötés napja

 

Mely boldog óra tünt fel életemnek,

Midőn a két szép testvér karjain,

Szökdelve jártam a rom halmain,

S hol a pataknál lengenyék teremnek.

Itt lábainál imádott kedvesemnek

Elnyúltam a part bársony hantjain;

Dallott, s elfogva alakján s hangjain,

Megnyílt az ég szememnek és fülemnek.

Storazzi szép ajkán nem lebegének

Mennyeibb hangzások, mint e bájos ének,

Mint e hajlékony, rezgő lány beszéd.

De bájosb, édesb volt, mellyel pirulva,

A hold szelid fényében, s rám simúlva,

Ezt nyögte az édes lyány. Tiéd! Tiéd!

Forrás: KOSZORÚ – A magyar költészet tavaszi virágaiból – Összeállította Király György - Nyomtattatott Kner Izidor költségén és betűivel Gyomán, 1921.

Kisfaludy Sándor (Himfy): Csobánc

Ülj mellém a kandallóhoz,

Fel van szítva melege;

Csobáncvárról, Édes-kedves,

Im! halljad, egy agg rege:

Múlt szüretkor Badacsonyon

Ezt Múzsámtól vettem én,

Egykor, midőn magam bolygék

A hegy szirtes tetején.

Sok történt ott, amiolta

E pompás hegy földjébe,

Szőlő s gyümölcs ültetődvén

A vadonnak helyébe;

Esztendőnként sok úri nép

Gyűl oda a szüretre:

László s Rózsa szerelmek is

Ott kelt e bús esetre.

1.

„Szép jó s vitéz volt a kedves,

Nemcsak Vasban, Szalában

Volt legelső, - nem volt mássa

Mátyás birodalmában;

Termetének annyi éke

Nem volt minden kelleme;

Bő értéke, híres neme

Nem volt minden érdeme:

Fellengező, erős lélek,

Éles, mély tűz-értelem,

Nemes, bátor, igaz, agy szív,

Lángoló hív szerelem

Voltak azon tulajdoni,

Melyek őtet szememben

Egyetlenné s – örökössé

Tevék az én szívemben.

3.

Itt ült velem legutólszor,

Engem általölelvén, -

Hű szerelme szerelmemnek

Teljesen megfelelvén

Szüret vala itt akkor is:

A Balaton háborgott,

Zúgott a hegy a nagy szélben,

Hajh! és szivünk csikorgott!”

Kisfaludy Sándor (Himfy): Dalok a boldog szerelemből

1.

Halljátok! kik esmerétek

Keserveit éltemnek,

Kik szántatok s részt vevétek

Gyötrelmiben szivemnek;

Örüljetek, hív barátok!

Boldoggá lett éltemen,

Áldássá lőn a vad átok,

Mely függ vala szívemen;

Halljad s érezd, föld s levegő!

Enyém! Enyém örökre ő!

Hálá, Lízám, szívednek!

Sorsom! rendelésednek!

2.

Músám te! ki zokogással

Töltéd a természetet,

Töltsd most öröm kiáltással

Napnyúgotot, keletet!

Patak! ittad siralmimat?

Most örömim könnyét idd!

Zefir! hordtad panaszimat?

Most örömöm hangját vidd!

Ámor látván hívségemet,

Üdvezíté szerelmemet:Azon égbe emele,

Hol Psyche van ővele.

Kisfaludy Sándor (Himfy): Dalok a kesergő szerelemből

1.

Az életnek tengerében

Két örvény van: szív és ész;

A kettőnek eggyikében

A jobb ember könnyen vész.

Az ész ezer bajt okozó;

Ezt el lehet kerűlni;

A szív, minthogy ragadozó

Könnyű benn elmerülni.

Engem a sors forgó szele

Ez örvénybe csapott bele;

S elragad ez engemet

A szív szerzi vesztemet.

2.

Hogy anyám megnyugtathatta

Minden kívánságomat;

S egy pohár víz elolthatta

Minden szomjúságomat;

Midőn gyermektársaimmal

Csigást, lapdást játszottam,

És rövidke lábaimmal

Lepkék után futottam;

madárfészket keresgéltem,

Egy örömmel mást cseréltem;

Boldog voltam én akkor:

Ó gyönyörű gyermekkor!

3.

Mikor egyszer pelyhesedtem,

S a gyermekből legény lett,

S gondolkodtam elmélkedtem,

S a szív bennem érezett;

Hogy megjárták omladékit

Szivem s elmém Hellának,

S bámúlandó dőledékit

A hajdani Rómának;

S gondolatim fellengeztek,

Kívánatim ébredeztek,

S érzeményim zsibongtak,

Örömim is borongtak.