Izenetet küldtek kézen-közön görbe
diplomata-úton a suttogó postán.
Prágából nagy utat tett meg, amíg körbe
eljött a hír hozzám, hogy csak türt vendége
vagyok én e földnek, költözzek ki Pestre,
vagy Rodostóba, csak menjek a fenébe.
Én menjek el innen? Én ide nem jöttem!
Én mindig itt voltam világ kezdetétől,
emberformám várva a sárosi rögben.
Tiportak felettem római légiók,
hún lovak, gót, tatár, osztrák paták. Jöttek
s eltüntek. Nem hoztak s nem hagytak semmi jót.
E föld része voltam. Egyszer intett Isten
s emberré virultam. Az anyám álmain
keresztül e földből így kaptam a testem:
sárosi dombokon piroslott a málna,
fényt evett a búza, krumpli kotlott fészkén
s ezekből lett testté bennem anyám álma.
Nem vagyok Rákóczi. Nem rokonom nékem
sem a muszka cár, sem a francia király.
Mint testem e földben, lelkem élt e Népben,
mezítláb harcoló rongyos kurucokban:
magyarban, szlovákban, ruszinban. Szivemben
porladt kuruc ősök vágya újra dobban.
Az erdei virág, ha fogynak a fények,
egy-helyben haldokol, avar lesz, elkorhad,
trágyája lesz új, szebb virágú növénynek.
Ilyen az én népem. Várva, egyre várva,
trágyának hull szirma a szebb jövő alá.
Szegény elhagyott nép. Atyátlanul árva.
Mert van a jövőjéhez sok bába itt, hitvány.
Júdás íródeák, ki tárogatóval
csalogatja labanc-útra, viszályt szítván,
van jó igrice, ki szivét elringatja,
tudós tanítója, pár nemes vezére,
- de azért oly árva,mert kevés az Atyja!
Atya kell népemnek! Húzhatnak karóba,
szívem van: maradok népem egy Atyjának.
Nem megyek sehová semmi Rodostóba,
mert Rodostó-éltem volna nékem Pesten.
Ha meghalok,ezt a földet trágyázza meg
új, szebb kuruc álmok tavaszához testem!
(* A Felvidék nagy költője ezt a versét, amelyet az Élőket nézek c. most megjelent kötetéből (Budapest, Révai) közlünk, a felszabadulás előtt írta. Ma már a száműzött fekete pecsétes útlevele nélkül jöhet dunai és tiszai híveihez)
Forrás: Magyar Lélek. A magyar népművelők országos folyóirata. Szerkeszti: Hankiss János. I. évf. 1. sz. 1939.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése