Első korszakában a népdal-formában írt szerelmi költeményei legkitűnőbbek, szerelmi ódáiban ekkor még nincs elég emelkedés, - második korszakában a szerelmi ódák és elégiák szépsége a túlnyomó.
Hogy Petőfire házassága olyan nagy hatással volt, hogy annyira boldogította, ennek oka részint egyéniségében, részint viszonyaiban, körülményeiben rejlik. Petőfit ez idő tájban már általánosan elismerték kitűnő költőnek, de a társadalomban előkelő szerepet nem játszott, - vándordalnoknak, különös tüneménynek nézték, de főleg a nők nem voltak iránta nagyobb figyelemmel, nem is volt ún. „szép férfi”, s nem voltak oly tulajdonságai, melyek a társaságban feltűnővé, kedvessé teszik az embert, szeretetreméltósága inkább kisebb körben tűnt fel s általában jövője sem volt oly biztos, hogy házasságra gondolt volna. Ily körülmények között, hogy egy kitűnő szépségű, szellemes leány, akinek sok kérője volt, atyja akarata ellenére is hozzá megy férjhez: amennyire hízelgett hiúságának s kielégítette, igazoltak szerelméről szőtt álmait, oly nagyon emelte lelkesedését. Azelőtt szerette a víg társaságot, ezután otthonülő, nejének élő emberré lett. Majd a forradalomkiütésekor a harcba megy, a búcsúpillanatok mélyen hatnak lelkére, a csatában is nejére gondol, majd fia születésekor visszajön, - mindezen körülmények lírájának bő tápanyagot nyújtotta, melyre a legnagyobb tehetség mellett is szüksége van a költőnek. Ezen viszonyok által sugalmazott ódáiban és elégiáiban az ifjúkor lelkesülést férfiasabb, mélyebb érzelmek váltják fel. Itt már egy mélyen érző férfit látunk, aki révpartra jutott, aki az életet komolyabban fogja fel.
Második korszakában szerelmi költeményeit két részre lehet osztani, vagy olyanok, melyekben nejének bájait dicsőíti, vagy amelyek a boldogság mély érzését fejezik ki; vagy olyanok, melyekben boldogsága közepette méla hangulat, vagy balsejtelem lepi meg, mint a természeten ősszel, midőn még nyílnak a virágok, de a közel enyészet halvány színe kezd már terjedezni. Mindezek közül csak a legnevezetesebbeket említjük fel. A HOZZÁM JÖSZ-E címűt az erős ellentét teszi hatásossá. A CSILLAGOS ÉG-ben szerelmi boldogságának teljes örömét s a szerelem dicsőítését fejezi ki, de nem heves kitörésben, hanem a csendes mélázás pillanatában. („A szerelem mindent pótol, s a szerelmet nem pótolja semmi.”) Újabb eleme költészetének, az elégikus hangulat, itt nagyon szépen nyilatkozik. A SZEPTEMBER VÉGÉN-t a csendes méla hang s a balsejtelem teszik nagyon sikerültté. Boldogságában mindegyre meglepi ez az elégiai hangulat, de emellett sokszor lelkesül erős lendületes ódákra, de ódái nem mindig oly sikerültek, mint elégiái. Ezekben alig találunk valami kivetőt, mindenikben van valami méla báj, mély gyöngédség, bűvös sejtelem, mely az embert megragadja. Ezekben soha sem bágyadt, majd mindig meg van a fokozatosság; azonban ódáiban néha egy-egy bágyadt részlettel találkozunk, vagy a végső versszak aránylag nem elég erős. Egyik legsikerültebb, nejéhez írt ódája: MINEK NEVEZZELEK. Fokozatosan halad mindig feljebb, de az utolsó versszak, éppen a befejezés, bágyadtabb a többieknél s inkább csak retorikai ékítmény. A HÁROM MADÁR című, melyet szintén nejéhez írt, egészben véve sikerültebb. A BÚCSÚ című elégiája nem oly sikerült, melyben a harcba indulva kedvesétől búcsúzik, int az ÉV VÉGÉN, melyben indul átvenni zászlóalját. E költeményben a boldogság és elválás, elszántság és balsejtelem olvadnak össze. Szintén ily sikerült ITT BENN VAGYOK kitűnő elégiája, melyben szerelmében talál menedéket még a hazafiúi fájdalom elől is. Igen szép költeménye ITT VAN AZ ŐSZ is, melyben mélázó kedélye teljesen összhangzik a kezdődő ősz bájaival. Midőn katonának állván, nejét Erdődre atyjához vitte, írta az ELPUSZTULÓ KERT OTT A VÁR ALATT kezdetű költeményét, melyben a múlt és jelen szerelmi és hazafiúi emlékei a legszebben olvadnak össze. TI AKÁCZFÁK A KERTBEN költeménye is szép, itt is szerelmi emlékét énekli meg gyöngéd, szelíd hangulatban, mely épp úgy természetében feküdt, mint a heves és szilaj elragadtatás.
1849-ben már teljesen a forradalom lelkesülése foglalja el, szerelmi dalt keveset írt, ezek között FIAM SZÜLETÉSÉRE s PACSIRTA SZÓT HALLOK MEGINT kezdetűt, amely mutatja, hogy mily örömmel ment katonának, mennyire lelkéből küzdött, mégis meglepte egy nyugodtabb pillanatában a költészet – a természet szépsége s a feláldozott családi boldogság emléke. Ez a költemény utolsó nejéhez, Bethlenen (Erdély) egy csata után írta.
Forrás: Petőfi almanach Budapest, 1909.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése