Számomra ismeretlen szerző: Tavasz

Itt a tavasz… A bérczek oldalán

Az erdők csattogányai

Csodás dalt zengenek;

Villámoktól tanulták azt talán…

A réteknek virágai

Vérszinben feslenek.

Ha majd a hármas bérczek oldalán

Szabadság csattogányai:

Az ágyúk szólanak;

E roppant csattogányok lángdalán

Ős alkotmányok sarkai

Alapban inganak.

Forrás: Hangok a multból – A magyar nemzet nagy napjainak emlékeűl. Összeszedte és kiadta: Két magyar honfi. Lipcse, Keil Ernő és Társa 1851. – Batthyányi Lajos, az elárult haza vértanuja, a szent harczban az oltárrá lett vesztőhelyen Elesettek hű emlékezetének, hazafijui kegyelettel szentelik - A Kiadók.

Petőfi Sándor: Feleségem és kardom

Galamb van a házon,

Csillag van az égen;

Az én ölemben van

Kedves feleségem:

Ugy tartják szelíden

Ringató karjaim,

Mint a harmatot a

Rezgő fa lombjai.

Ha már megöleltem

Mért meg ne csokolnám?

Csókokban nem szegény,

Nem is fösvény a szám.

Beszélgetünk is, de

Az csak félig beszéd,

A másik fele máz

Csókokba olvad szét.

Nagy a mi örömünk,

Nagy a mulatságunk;

Gyöngynek is beillik

Fényes boldogságunk!

De az én kardomnak

Ez sehogy sem tetszik,

Ránk szemét a falról

Mogorván mereszti.

Mit nézesz öreg kard

Olyan mérgesen ránk?

Nagy golyhó, talán a

Szerelemféltés bánt?

Hagyd el ezt te, bajtárs,

Nem való ez neked;

Ha férfi vagy, ne üzz

Asszonymesterséget.

De még nincs is okod

Engemet féltened;

Hiszen ismerhetnéd

Már feleségemet.

ismerheted lelkét,

Ezt a ritka lelket,

A minőt az isten

Nem sokat teremtett.

Ha szüksége van a

Hazámnak karomra,

Téged saját keze

Köt fel oldalomra:

Oldalomra köt, és

Búcsuját igy veszi:

Menjetek, legyetek

Egymásnak hivei!

Forrás: Hangok a multból – A magyar nemzet nagy napjainak emlékeűl. Összeszedte és kiadta: Két magyar honfi. Lipcse, Keil Ernő és Társa 1851. – Batthyányi Lajos, az elárult haza vértanuja, a szent harczban az oltárrá lett vesztőhelyen Elesettek hű emlékezetének, hazafijui kegyelettel szentelik - A Kiadók.

Petőfi Sándor: Az ítélet

A történeteket lapozám, s végére jutottam,

És mi az emberiség története? vérfolyam, a mely

Ködbevesző szikláiból a hajdannak ered ki,

És egy hosszában szakadatlan foly le korunkig.

Azt ne higyétek hogy megszünt már. Nincs pihenése

A megeredt árnak, nincsen csak a tenger ölében;

Vértengerbe szakad majd a vér hosszu folyója.

Rettenetes napokat látok közeledni, minőket

Eddig nem látott a világ, s a mostani béke,

Ez csak ama sircsend, a melly villámnak utána,

A földrenditő mennydörgést szokta előzni.

Látom fátyolodat te sötét mély titku jövendő,

És meggyujtván a sejtés tündéri tüzét, e

Fátyolon átlátok, s attól a mi ott van alatta

Borzadok, iszonyodom, s egyszersmind kedvre derűlök.

És örülök szilajan. A háboru istene ujra

Fölveszi pánczélját s kardját markába szorítván,

Lóra ül és végig szágúld a messze világon,

És a népeket eldöntő viadalra kihíja,

Két nemzet lesz e föld akkor, s ez szembe fog állni:

A jók s a gonoszok. Melly eddig veszte örökké

Győzni fog  a jó itt. De legelső nagy diadalma

Vértengerbe kerül. Mindegy. Ez lesz az ítélet,

Melyet az isten igért proféták ajkai által;

Ez lesz az ítélet, s ezután kezdődik az élet,

Az örök üdvösség, s érette a mennybe röpűlnünk

Nem lesz szükség, mert a menny fog a földre leszállni.

Forrás: Hangok a multból – A magyar nemzet nagy napjainak emlékeűl. Összeszedte és kiadta: Két magyar honfi. Lipcse, Keil Ernő és Társa 1851. – Batthyányi Lajos, az elárult haza vértanuja, a szent harczban az oltárrá lett vesztőhelyen Elesettek hű emlékezetének, hazafijui kegyelettel szentelik - A Kiadók.

Petőfi Sándor: Vörösmartyhoz

(Midőn ez a nemzetgyülésben Augustus 21-én a had ügyben a többséggel szavazott.)

Halgassak e, mivel szeretlek

Miként atyámat szeretem?

Halgassak e, mert te neked sem

Fáj majd ugy a szó, mint nekem?...

Hogy is tehetted, a mit tettél,

Az isten szent szerelmeért! –

Nem én tépem le homlokodról,

Magad tépted le a babért.

Azért hagyád el a muzsákot

Azért tevéd le lantodat

Hogy földre szállván az egekből,

Tüstént besározd magadat?

Sarat, sarat kell látnom rajtad!

Inkább szeretnék látni vért. –

Nem én tépem le homlokodról,

Magad tépted le a babért.

Ime a sas, ha itt alant van

A földön, millyen nagy madár,

S ollyan kicsiny, hogy alig látszik,

Midőn a fellegekben jár.

Te fönn valál nagy, s lenn kicsiny vagy:

az ember illy csodát nem ért. –

Nem én tépem le homlokodról,

Magad tépted le a babért.

Megúnta azt a szenyes pályát,

A nemzet, melyen eddig ment,

Ki küzködé magát belőle,

S uj czélt tüzött ki odafennt.

S ti visszahurczoljátok őt a

Mocsárba, honnan mér kiért. –

Nem én tépem le homlokodról,

Magad tépted le a babért.

Mit bánom én, hogy nem magad vagy,

Hogy ott száz és száz van veled?

Habár ott volna valamennyi,

Itt kéne lenni teneked.

Ha a költő is odahagyja,

Ki küzd aztán aj ó ügyért? –

Nem én tépem le a homlokodról,

Magad tépted le a babért.

Te voltál a nemzet költője?

Te irtad azt a szózatot,

Melly szólt egy országnak szivéhez?

Azt most már szétszakithatod,

Mert hieroglif lett belőle,

A mellyet senki meg nem ért. –

Nem én tépem le homlokodról,

Magad tépted le a babért.

Ki hitte volna? én nem hittem,

Hogy neved is, e fényes név,

Hazánk egén csak rövidlétü

Futó csillag volt, nem egyébb.

Omoljatok szemem könnyüi,

E lehullott szép csillagért! –

Nem én tépem le homlokodról,

Magad tépted le a babért.*

*) l. Ámbár éppen nem egyezünk meg a költőnek itt kifejtett nézetében, mégis, mintán azok tanui az akkori időszak roppant politikai izgatásainak, közöljük itten a következő, azt kisérő sorokkal együtt:

„Sokan voltak, kik e költeményem kiadását ellenzették. Nem tehetek róla. Én érzem a legnagyobb fájdalmat, hogy erre kényszerülve vagyok, mert én szerettem, én tiszteltem legjobban Vörösmartyt mind azok között, kik őt becsülték, és tisztelték, de elveimet még sokkal jobban szeretem és tisztelem, mint őt. Szivem sajog, és vérzik, de kérlelhetlen maradnék, ha elvérzeném is bele. Brutus talán sirva szurta le joltévőjét, apját, Caesart, de leszurta. Hogy Vörösmartyt elitélem, nagy áldozat, melyet szivem tesz elveimért, de bár melly nagy ez áldozat, kész vagyok és mindenkor kész leszek, sokkal nagyobbakat tenni érettetek, imádott elveim!”

Forrás: Hangok a multból – A magyar nemzet nagy napjainak emlékeűl. Összeszedte és kiadta: Két magyar honfi. Lipcse, Keil Ernő és Társa 1851. – Batthyányi Lajos, az elárult haza vértanuja, a szent harczban az oltárrá lett vesztőhelyen Elesettek hű emlékezetének, hazafijui kegyelettel szentelik - A Kiadók.