Kiss Jenő (1912-1995): Messzire nézünk…

 
Messzire nézünk, mint a csillagok. 
Szemünk a magunk sorsán túlragyog,
bejárja a teret, az idegent -
s mint annyiszor már:
észre se vesszük, ami idebent.

Vigyázz, magyar, vigyázz szép csillagom,
a messziségbe ne merülj nagyon!
Míg dőre fényed ős homályt hasít,
ezer darabba
vethetnek önnön vak vulkánjaid.

Vigyázz, magyar, vigyázz szép csillagom,
szemed magadon tartsad, magadon!
Morgó a vész, mit bensőd kérge rejt:
bús maghasonlás,
idegen, érdek, bosszú, gyűlölet.

Lásd, nem rég is – ó én nem feledek! -
mily tüzes poklot hánytak e hegyek!
Hány lánc szakadt, hány édes foglalat
s hány tündér tájad
merült el izzó lávájuk alatt!

Új fortyogásuk félve hallgatom:
vigyázz, magyar, vigyázz szép csillagom!
Hegy dől, parázs hull, átok fölfakad, -
e dult világban
lehet-e fontosabb, mint önmagad?!

Vagy úgy érzed, félelmem oktalan! -
Ó szólj akkor, mondd: nincsen igazam!
Mondd: képzelődő, vészhitű vagyok,
mondd: esztelenség!
Hisz messze néznek mind a csillagok!

Forrás: Termés. Tél. Kolozsvár 1943. 1. szám