SZERELEM
Vegyül a kékkel a sárga,
hogy zöld legyen,
bókol a pitypang virága,
hogy fölvegyem,
izzik a szikra kövéren,
míg lángra kap,
buggyan a mosoly a szájon,
és átragad,
lüktet a nap piros szíve
a kék egen,
átönti ritmusát vígan
a véremen,
véremből véredbe átcsap
és belevész -
a legszebb titok így ejt meg,
az ölelés…
IRTÁS
Nem nyujthat pihenőt semminek,
gyilkos fejszék átka fogta meg.
Csalja az ünőt a friss füves,
s az ordast, mely szélin őzre les.
Naphosszat dübög a zöld porond,
ha két vad bajvívni összeront.
A SZAMOS MELLŐL
Tarczynski Kázmérnak
Hogy szólt a nóta?
A Nagyszamost, haj,
köd lepte be - -
(Gyalu völgyének,
Bükk erdejének
fehér köde).
Szállott, terengett
álmosan hangunk,
fogyott a bor -
ablakon, ajtón,
sűrűn bedőlt az
alföldi por.
Kiégett tájon,
fullasztó nyárban
legyek között,
lágy muzsikával
fölkélt a távol
folyó s a köd.
Fölkélt hűs habja
s megfürdött benne
a képzelet,
magával sodrott,
s nyolc éve már, hogy
partjára tett.
Acél hídján át
megyek s nézem a
ködöt, folyót,
s eszembe ötlik
az a kép, mikor
a nóta szólt.
Acél hídján át
megyek s nézem a
ködöt, folyót,
s eszembe ötlik
az a kép, mikor a nóta szólt.
Köddarabokat
Gyalu felől friss
szellő sodor,
s véle megbolydul
bennem a régi
alföldi por.
MINT A TISZAVIRÁG
Mint a tiszavirág, mely pár órás életét
egy vízbebágyadt bivaly hátán éli le,
s abban a tudatban hal meg, hogy roppant setét
ennek a világnak külseje, belseje -
így élünk mi is, és pusztulunk. Suhanhat
szebb életek mellett a sors kénye velünk,
hol nincs gond s fájdalom, - de mit ér ez annak,
ki jajt hallott csak, míg az ő napja letünt.
MÉRT FÉLJEK ÉN
Földre jut a levél,
ha a fáról leér.
Szárnyatépett madár
végül csak földre száll
Törött kancsó vizét
a sík föld önti szét.
Oszlopok ledülnek
s a földre kerülnek. -
Mért félnék éppen én,
ha elnyúlok rögén -?
ÚJ SZODOMA
Kémcső hull az égből és halál,
robajjal dőlnek össze templomok,
vörös csóvák lobbannak magasba,
mint Isten arcát vágó ostorok.
Berlin, Hamburg, Szófia – foszforos
tűzcső hamvasztó gyehennája -
meggyaláz, Kor, ki ezt reád küldi,
s fölmagasztal az, ki hősen állja!
A még tűrő jókhoz így beszlne
égő betűkkel ma a Biblia.
Fussanak e század tébolyából,
mint Szodomából Lót és asszonya.
A HAJLONGÓ TISZTELETRŐL
Mit is jelentesz ma hajlongó tisztelet?
Az ember egy kalapot nagy ívben levett,
és ott tartja kézben, bár jól szolgál fején, -
ezzel is eggyel több, ami nincs a helyén!
Forrás: Termés. Tavasz. Kolozsvár 1944. 1. szám
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése