Szendrey Júlia (1828-1868): El, messze innen

 
El, messze innen a világba’,
Ahol nem ismer senkisem,
Ahol nem üldöz, nem gyötör majd
Sem gyűlölet, sem szerelem.

Ahol majd élek énmagamnak,
Mit soha meg nem teheték,
Mióta a sorsnak kezében
Tehetetlen játékszer levék.

Háborgó tenger ez az élet,
És én kis sajka rajt csupán,
Mit a sors, miként kénye kedve,
Majd erre, majd amarra hány.

Ó, miként vágynám megpihenni,
Csöndes kis sziget partjain,
Hűs árnyai után epedve
Terjesztem lankad karjaim.

De hasztalan, de mindhiába,
Tovább, tovább, egyre tovább.
Örök küzdés nekem az élet,
Nyugtot csak a sír mélye ád.

Szeretni kell s gyűlölni addig,
És várni a pillanatot,
Melyben kialszik majd az élet,
S véle minden kín elhagyott.

Forrás: Háromszék X. évf. 2432. sz. 1998. augusztus