„… rábírhat-e majdan egy ifjú szerelme,
Hogy elhagyod érte az én nevemet?”
(Petőfi: Szeptember végén)
Horvát Árpádné Szendrey Júlia halálos ágyán megrázó hangú levelet írt édesapjának, Szendrey Ignácnak, melyben kéri: engedné meg, hogy áttérhessen a református vallásra, és így elválhasson Horvát Árpádtól, akivel házasságkötésük első napjáról gyötrelem volt az élete. Hogy megjött-e az apai beleegyezés, s volt-e még rá ereje és ideje, nem tudni, de a Kerepesi temetőben közös sírban nyugszik Petőfi szüleivel és testvéröccsével, Istvánnal. A fehér márvány sírkövön arany betűkkel ez áll:
Petőfi Sándorné, Szendrey Júlia, élt 39 évet.
Kertész Erzsébet mályvaszínű díszkötésben megjelent Szendrey Júlia című könyve immár második kiadásban került az olvasó elé (sajnos ebből is csak egy példány jutott el hozzánk). Az első kiadás harminc évvel ezelőtt látott napvilágot. Bár sehol nincs utalás rá, de valószínűleg az idei kettős évforduló sürgette a debreceni nyomdát a könyv újrakiadására. Júlia, a „feleségek felesége", megannyi gyönyörű Petőfi-vers ihletője 170 éve született (1828. dec. 29.) és 130 éve hunyt el (1868. szept. 6.). A közbeeső szűk negyven esztendőből alig két évet lehetett boldog Petőfi Sándor oldalán.
A féltve és kényeztetve nevelt erdődi „várkisasszony” sorsa, amikor Nagykárolyban a Szarvas fogadó bálján megismerkedik a fiatal és már országos hírű költővel, megpecsételődik.
- Ez a lány az enyém! – mondotta a költő és minden akadály ellenére báli ismeretségük első évfordulóján, 1847. szeptember 8-án az erdődi vár kápolnájában Kalos István lelkész összeadta a két szerelmes fiatalt az édesanya és két tanú jelenlétében. Az apa, Szendrey Ignác, a házasság állhatatos ellenzője nem vett részt a szertartáson, bár a későbbiekben mindvégig segítette lányát mindenben, hogy az hiányt ne szenvedjen szűkös pénztárcájú poéta férje mellett.
A rövidre szabott boldogság után a forradalom, a magyar szabadságharc elsöpörte a múltat, de el a lángoló lelkű költőt és hazafit, a fiatal apát, Petőfi Sándort is. A látnoki képességgel felruházott költő még a mézeshetek alatt Teleki Sándor gróf koltói kastélyában megírja egyik legszebb versét, a Szeptember végén-t.
„Ha eldobod egykor az özvegyi fátyolt…”,
és Júlia tíz nappal a gyászév letelte előtt egybekelt Horvát Árpád egyetemi tanárral. Mentsége, hogy zaklatásoknak volt kitéve az osztrák tisztek részéről, főleg akkor, amikor Pesten útlevélügyben kilincselt, hogy Törökországba utazva Bemtől szerezzen bizonyosságot férje felől, hiszen maga sem akart hinni Petőfi halálában. Menekülés volt ez a házasság a zaklatások és a bizonytalan jövő elől vagy így kellett beteljesednie a költői jóslatnak? Ki tudhatja? Viszont ha hazamegy édesapjához, ahol a kisfiát is hagyta, és Petőfi özvegyeként neveli gyermekét, nem fordulnak el tőle férje barátai és Arany János, a hű és mindig segítőkész költőtárs sem írja meg A honvéd özvegye című ostorozó versét, mely nyomtatásban ugyan nem jelent meg, de tudnak róla.
Az utókor már felmentette Júliát, hiszen kényszerből kötött második házassága mindvégig boldogtalan volt, betegsége alatt el is költözött otthonról, 1909-ben megjelentek költeményei és naplójának első része, 1930-ban a Genius Kiadó adta ki a napló második részét, leveleit és halálos ágyán tett vallomását. Mellette foglalt állást Kozma Dezső 1985-ben Kolozsváron megjelent könyve: Koltói ősz Petőfi Júliája, ugyanilyen kicsengésű a jeles életrajzíró, Kertész Erzsébet könyve is.
Jövő szeptemberben, a Petőfi-év záróakkordjaként jelenik meg Kerényi Ferenc Szendrey Júlia monográfiája, mely költészetét, irodalmi tevékenységét hivatott elemezni. Ami pedig a legvalószínűbb, Nagykárolyban – ugyancsak szeptemberben – a Károlyikastély-múzeumban megrendezésre kerülő Júlia-kiállítás anyaga olyan Szendrey Júliát mutat be, aki méltó volt Petőfi Sándor földi és síron túli szerelmére.
KUDELÁSZ ILDIKÓ
Forrás: Háromszék X. évf. 2432. sz. 1998. augusztus
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése