A 17. század jeles költője, hadvezére és államférfia. Született Csáktornyán 1620-ban május 1-jén (3-án?). Apja György, a szigetvári hősnek, a magyar Leonidásnak unokája, anyja Széchy Katalin voltak. Korán otthonos volt a harcmezőn s egész elragadtatással csüggött a kiválóbb hősök alakjain. Emellett nagy szorgalommal tanulta a nyelveket s a hazai nyelven kívül tudott horvátul, tótul, németül, latinul, olaszul és törökül s így nem csoda, ha hozzájárult kitűnő hadi érdemeiért már 20 éves korában zalai és somogyi főispán volt. Fényes tehetségeit 1646-ban érvényesítette, midőn III. Ferdinánd alatt a svédek ellen Morvaországban nagyszerű győzelmet vívott ki. Később Ferdinánd Horváth-, Tót- és Dalmátország bánjává nevezte ki. Ezentúl fontos részt vett a hazai ügyekben is. 1664-ben hadműveleteivel egész Európát bámulatra ragadta, Montecuccoli ravaszsága s a sz. gotthárdi lealázó béke után azonban elkedvetlenedve vonult vissza csáktornyai magányába, hol még ugyanezen év nov. 18-án vadászat alkalmával egy vadkan véget vetett fényes életének. Halála után 50 évvel azon helyen, hol a vadkan szétmarcangolta, Pignatelli Althann grófné emléket állított tiszteltére. Megjegyzem még, hogy Zrinyi 2-szer nősült, I. neje Draskovich Gábor írónak leánya Euzebia, II-ik Löbl Zsófia voltak. Ettől született Ádám nevű fia, ki Szalánkeménnél esett el magtalanul 1691-ben. Jeligéje: „Sors bona, nihil aliud.” („Jó szerencse, semmi más.”)
Zrinyi irodalmunk egén fényes csillag volt. Működése költői és prózai. Költeményeit többnyire a táborban készítette, s így „harsány énekkel keblében, karddal jobbjában, zenge zajogva, mint a szigeti csata”. De nem e versek tették őt halhatatlanná, hanem az „Obsidio Sigetiana” c. 15 szakaszból álló eposz.* (* Olv. Toldytól széptani taglalatját, s Zrinyi tartalmát „Ujabb nemzeti könyvtár” I. folyam I. és II. füzet.) A remek mű Szolimánnak utolsó hadjáratát tárgyalja, kit isten a magyarokra küld, mivel elfajultak. „Zrinyi hatalmasan, üstökös gyanánt lépett föl egyszerre nagyszerű Zrinyiászával, mely föllépése talán az összes világirodalomban páratlan, mert nem ismerünk jelesebb költőt, ki költőileg meddő század után mint egy varázsütésre oly nagy művészeti költeményt teremtett volna.* (* L. Aigner. Az elegiáról. Koszorúzott pályamű 1869.) Zrinyit teremtő lélek, mély érzelem, költői fogékonyság és lángésszel párosult alkotóerő jellemzik. Prózai művei hadtudományiak, melyeket mai napság is örömmel olvasunk. Czuczor méltán énekli: »Kardviadalmakban, békében lant vala társad: Kardod az életölő, lantod az életadó.«
Zrinyiről egész kis irodalom van. Én ajánlom:
1820. Tud. Gyűjtemény. VI. 87.
1822. U. abban haláláról X. 12.
1854. Nagy Iván „Délibáb” 7. szám.
1858. Pauler Gyulától a „Vasárnapi Ujságban” kitűnő életirat s jellemrajz jelent meg.
1863. Salamon Ferenctől a „Koszorúban” I. 385.
L. Arany Jánostól „Zrinyi és Tasso”. Megjelent a „Budapest Szemle” VII. és VIII. kötetében.
Gyulai Páltól Vörösmarty Életrajzában XLVI-XLIX-ig.
Salamon azonkívül megírta a család történelmi szereplését „Az első Zrinyiek” c. gyönyörű művében.
Érdekes még Cserei Mihályról: Zrinyi, a költő, halála.
Hat eredeti levelét Ráth Károly ismertette a győri tört. Füzetekben a 60-as években.
’Olv. Szász „Zrinyi a költő” c. beszélyét.
Irodalmi munkássága
1651. Adriai tengernek Sirénája gr. Zrinyi Miklós cím alatt a „Szigeti veszedelem (Zrinyiász)” epopoeán kívül csak újabb énekeit, idilliumait és epigrammjait foglalja magában.
Újabban kiadták Kazinczy, Székács, Toldy 2-szer s 1863-ban Greguss Ágost: „Zrinyi Miklós Szigeti Veszedelme, a mai nyelvhez alkalmazva” 2 kötetbe. Prózáit Kazinczy Gábor 1853-ban az „Újabb Nemzeti Könyvtár” 3-ik folyamában.
Forrás: Vutkovich Sándor: Élet- s jellemrajzok. Pozsony 1873.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése