A klasszikai iskola alapítója. Született Háromszéken, székely nemes szülőktől 1839-ben. Tanulása bevégeztével 1757-ben Udvarhelyen jezsuitává lett. A két éves próbát Trencsénben szerencsésen kiállván, Szakolcára ment, s ott szerzete házában a klasszikai nyelveket tanulta. Ekkor kedvelte meg a költészetet.
„- - - - - - Barátim
Halljátok! valamit zúgott a Múzsa fülembe:
(Ah! Kegyes ég, add, légyen igaz!) kis időnek alatta
E szikrácska derék lángot fog vetni.”
Később Székes-Fehérvárott, Kolozsvárott s Egerben tanárkodott. 1765-ben a nagyszombati egyetemen a bölcsészetet hallgatta, majd a hittani tanulmányokat Kassán.
1773-ban szerzetének eltörlése után, mely őt Besztercebányán érte, előbb Komáromba rendelték szónoklattan tanárnak, majd Kassára, hol 1799-ig buzgólkodott tanári hivatalában. Itt nagy tevékenységet fejtett ki, s irodalmi egyesületet alapított Kazinczy és Bacsányival. Az így megalakult irodalmi egyesület fölött a már akkor szép hírű Baróti öröme volt a legtisztább s a „Társaságkötés” című versében ad ennek leplezetlen kifejezést. Az irodalmi trias a „Magyar Múzeum” folyóiratot adta ki évnegyedenkint. Kazinczy azonban nemsokára megvált a folyóirattól Bacsányi önkénykedései miatt.
1799-ben nyugalomba költözött Virt helységbe Komárom mellé Pyber Benedekhez, egykori tanítványához, hol húsz évig működött boldog elégedettségben. Itt kezdte fordítani hatvanhat éves korában Virgil Eclogáit s Aeneisét, mely munka működésének koronája. Bacsányinak e részben sokat köszönhetett, ő javította s bírálta azt meg.
Meghalt 1819-ben nov. 22-én. Porai ott nyugszanak a virti temetőben a Duna mellett.
Erről énekli Bacsányi:
„S elérkezvén oda, hol Komárom vára,
büszkén emelkedve néz a kék Dunára,
Szálly haladék nélkül Virt’ kies dombjára,
s borullj le barátom gyepesült halmára.”
Sírhalmát emlék nem jelöli. „E föld méltatlan vala fényt kölcsönzeni tőle: »Hol pora nem becses, szelleme sem marad ott.« Czuczor.
Baróti irodalmi működése költeményekre, fordításokra s nyelvtani dolgozatokra terjed. Versei darabosak, mivel a magyar prozódiába a latin prozódia szabályait akarta behozni. „Egy ledőlt diófához”* (* A diófa a magyarok ősfája, mint a németeknél a tölgy. Erdélyi népdalok III. kötet.) című azonba, melyben a hazát allegoriázza; „Egy némely kisasszonyról”, „A magyar huszárokhoz” 1789. s a „Magyar ifjúsághoz” csinosak. Epigrammjai sikerültek. Fordításainak is van becse, főleg ha azokat Rajniséival hasonlítjuk össze, ki ha néha könnyebb, velősebb s kevesebb szabadságokkal él is a nyelv körül, Barótinak költőiessége több és ízlése míveltebb* (* Toldy a Magyar költ. Tört. II. köt. 159. lap.), a „Paraszti Majorság” tanköltemény s „Első szülőink eleste” című eposz országossá tették nevét; Virgil Aeneise pedig sokáig közkézen forgott s Barótit „Magyar Virgilnek” hítták. Miltonnak „Az elveszett Paradicsom” című művét is szépen fordította.
Meg kell említenem még azon tollharcot, mely közte és Rajnis közt folyt. Rajnis a versmérték tárgyában megtámadta Barótit az ő „Heliconra vezető kalauzá”-val. Baróti erre: „Ki nyertes a hangmértéklésben” című irattal válaszolt. Rajnis heves volt és „Sisakos paizsos Mentőírás”-ával még inkább fokozta a gyűlölködést. Bacsányi és Baróti védelmére kelt.
Irodalmi munkássága
A.
1777. Uj mértékre vett külömb verseknek három könyvei. Kassán.
1779-80. Paraszti Majorság. Vaniéreből. 2. k. Kassán.
1784. és 92. Kisded szótár. Kassán.
1786. Verskoszoru. 3 kötet.
1787. Ki nyertes a Hangmértéklésben. Kassán.
1789. Költeményes Munkái. 2 köt. Kassán.
Ebben jött ki teljesen „Az elveszett Paradicsom” 6 énekben.
1802. Költeményes Munkái. 3 köt. Kassán.
1804. Virgil Eklogái.
1810. Ortographia és Grammatikabeli Észrevételek. Komárom.
1810. Virgil Aeneise. Bécsben.
1814. A Magyarság Virági.
B.
Írt több alkalmi költeményt, mint „A magyar Lovassághoz”, „Örvendező Vers Kassa városához.”
Szerkesztette 1788-ban Kazinczy és Bacsányival a „Magyar Múzeum”-ot, mely négy évig virágzott. Ebben közölt mutatványokat Milton „Elveszett Paradicsomából”. (Neumann epitomált latin kidolgozása után.)
A „kassai magyar társaság”-ról ajánlom Károly Húgó kitűnő tanulmányát. Megjelent a „Tanáregylet Közlönye” 1871/2. I. füzet.
Forrás: Vutkovich Sándor: Élet- s jellemrajzok. Pozsony 1873.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése